"A tudatos lény szabad lény, kinek joga van szabad döntéseket hozni, és senkinek sincs joga őt ebben korlátozni és uralni... ...Minden természeti létező szent és sérthetetlen, függetlenül attól, hogy egyéni szinten mennyire szolgálja a magasabb ÉN szükségleteit."
"Valahogy mindig mélyebbnek, többnek éreztem a karácsonyt,
és egészen másnak, mint amit sokan tartanak róla. Elődeink a téli
napfordulót ünnepelték „karacsunnak”.
Emlékszem, amikor
először olvastam e gyönyörű legendáról, s a hitről, melyet az ősi
magyarok követtek, döbbentem rá, ezt kerestem, ez hiányzott a szívemnek.
Nem
véletlen a dátum sem, hiszen december 21-e a téli napforduló ünnepe,
amikor a sötétség átfordul a világosságba. A pusztai népeknél kiemelkedő
örömnap lehetett ez a dátum.
A sors fintora, hogy idén erre a napra tették a „világvégét”, s éltek emberek a múlt hétig különböző téveszmék között...
De,
itt vagyunk, és ünnepélyesen vesszük tudomásul, hogy karacsun
különleges napja, melyet a természetet oly jól ismerő népek tiszteltek
és szerettek, „csak” megújulást hozott. Ősi nyelvünk is használta ezt a
kifejezést, ugyanis a „kara” (sötét, sötétség, fekete) és a „csun”
(csúny, forduló) szavakból áll össze a „karacsun”.
„A
Csodaszarvas agancsai közt tartja az elgyengült, Napot. Turul sólyom az
égbe emeli őt Szarvasunkkal együtt, így mégsem köszönt be a végtelen éj,
a Fény ismét győzedelmeskedik a sötétség felett! Ezt a küzdelmet
segítették őseink, akárhol is voltak a Világban, mikor a Napforduló
éjszakáján tüzeket gyújtottak a hegygerinceken.
Naptüzek
lobogó lángja mellett figyelték az ég-bolton kirajzolódó, évezredek óta
minden évben ismétlődő kozmikus misztérium játékot. A Nap csak gyengén,
sápadtan világít már, kora délután lebukik a látóhatár mögé. Beköszönt
az év leghosszabb éjszakája. A Nap mintha nem akarna felemelkedni soha
többé. A hideg és a hosszan tartó sötétség belemar a szívekbe,
eluralkodik a kétség. A megkísértés éjszakája ez. Minden halott, a
természet legmélyebb álmát alussza.
Őseink tisztelték a Nagy
Anyatermészetet, és legnagyobb ünnepeik nem kitalált szentekhez, hanem a
természet nagy eseményeihez kapcsolódtak. A tél első harmadának vége
felé járva tudták, ilyenkor az alvilágba merülvén a Nap küzd a sötétség
erőivel! A fény erősítését, szertüzek gyújtásával segítették
szimbolikusan és ezzel melengették saját lelküket és reményüket is.
Reggel aztán, megpillantva a fény első sugarait, tudták a Napisten, vagy
Nap Atya ismét legyőzte a hatalmas sötétséget. A fény, az élet, a
világosság, a szeretet győzött. A nappalok lassan ugyan, de
hosszabbodnak a természet elindult a Kikelet, az újjáéledés felé,
beköszöntött a csillagászati újév.” (Karacsun - Téli Napforduló)
Ha
lehunyom a szemeimet, elképzelem ezeket a hatalmas tüzeket: érzem a
füst illatát, hallom a tűz pattogását, s a gyerekek kacaját, amint
játszanak a parázzsal, és érzik, különleges éjszaka ez. Feszült
figyelemmel, harcos szívvel várják az emberek a hajnal hasadását, s a
nap első fénycsóváit látva, elindult számukra egy újabb kihívásokkal,
küzdelmekkel, de szeretettel teli év.
Ismerősek ezek az érzések,
igaz? Decemberben kicsit mindenki megpihen, átértékeli a mögötte lévő
hónapok történéseit, s az ezek kiváltotta érzéseket, gondolatokat, az
élet adta tanításokat, emberi kapcsolatokat. A tanulságokat levonva
pedig, új reményekkel néz a fénybe."
(írta: Rácz Edina)
Ezzel szeretnék Nektek, drága Barátaim, Útitársaim és Testvéreim kívánni Boldog, Békés, Szeretetteljes Új Esztendőt!
Legyen
a következő év mindannyiunk számára békésebb, bőséggel telibb,
figyeljünk EGY-másra, tudatosabban éljük mindennapjainkat és segítsünk a
még ébredező társainknak! Értsük meg őket, és ami a legfontosabb:
Szeressük őket, mert mindannyiunkat a SZER-etet!
2010. szeptemberében meghívást kaptam a Teleamazonas TV nevű ismert csatornától, a Napról napra c. műsor programfelelősétől, hogy a témában járatos tanácsadóként részt vegyek a műsorban a Tayos barlang meglátogatása szempontjából, aminek a magyar kutató, Móricz János, a barlangok hivatalos felfedezője a Táltosok Barlangja nevet adta és kinyilvánította, hogy a barlangok belsejében van egy fémkönyvtár, ahol az emberiség özönvíz előtti történetét találjuk leírva ideografikus írással, amit kutatásaink mindegyikében felfedeztünk és amelynek nyilvánvaló a kapcsolata a sumér lineáris írással és egy székelynek nevezett ősi európai írással.
A 70-es évek elején Erich von Däniken a nyilvánosság tekintetét Morona Santiago tartományra (Ecuador) irányította, amikor azt állította, hogy Móricz János levitte őt a Fémkönyvtárba, hogy fényképeket készíthessen. A valóság teljesen más, itt utalok Dr. Gerardo Peňa Matheus „A Tayos Barlangok felfedezésének dokumentált története” c. könyvére azok számára, akik jobban meg szeretnék ismerni a történetet.
Ettől fogva, jó vagy rossz szándékkal, a látogatók egy lavinája indult meg, akik a legtöbb esetben csak egy témát szerettek volna a könyvükhöz. Mások jövőbeli kincsvadász expedíciókat szerettek volna szervezni, akiket sötét szándékú banditák vezettek félre, vagy olyanok is voltak, akik ismeretlen növények iránti botanikai kutató utakat szerettek volna szervezni. Érdekes adalék, hogy a 80-as években Stanley Hall által szervezett turista utak is irányultak a Tayos Barlangokba.
Az 1976-os expedíció során a barlangokból származó tekercsek százait fényképezték le és egy videófelvételt is készítettek, amely annak bizonyítására szolgált volna, hogy a barlangok belseje geológiai képződmény, ahogy azt a skót katonák által kísért angol tudósok állították. Stan Hall saját szavaival mondta: „ Inkább dobnánk a videót a folyóba, minthogy átadjuk az ecuadoriaknak,” és mikor Jaime Rodríguez, a Tayos, egy világ a Föld belsejében c. dokumentumfilm szerzője megkérdezte tőle, hogyan gondolja a skót csapatoknak ezt a kijelentését, Hall egyszerűen ezt válaszolta: „Skót büszkeség.”
A 2004-től különböző médiáktól megszerzett fényképes bizonyítékok, különösen 2009-től Gerardo Peňától kezdve izgalmasak voltak, de ugyanakkor elégtelenek is, ezért próbáltunk meg néhány alkalommal anyagi forrást keresni egy újabb expedícióhoz. Rafael Correa úr, Ecuador elnöke titkárán keresztül megörvendeztetett minket arra buzdítván, hogy vegyünk részt Quitóban egy rendezvényen a Nemzeti Kulturális Minisztériummal megbeszélendő a jövőbeni terveinket, ami a neoarcheológiára, a Crespi gyűjteményre, a nyelvészeti összehasonlításokra, a feliratok megfejtésére vonatkozik, amelyek közelebb hoznák hozzánk annak a megértését, hogy néhány kövön látható ábrázolás a barlangok közelében valójában földalatti térkép. Sajnálatos módon az egyik engem támogatni hivatott akadémikus távolléte miatt nagymértékben lelassult bármely jövőbeni terv.
Ekkor megismertük az Isaminas csoport tagjait, akikkel megosztottam az ismereteimet, és akikre a Teleamazonas-szal való kapcsolat kezdeményezése maradt, akik egyidőben terveztek egy expedíciót ugyanabban a témában.
Utána találkoztunk Quitóban a Napról napra producerével, David Romeroval, tanácsot adtunk neki, hogy mely témákkal foglalkozzon, a felkészítések egész sorát koordináltuk, amelyeket a hadsereg tagjainak kellett volna vezetni. Ezek a felkészítések a rappelban való leereszkedésre, hegymászásra és túlélésre irányultak .
Mióta csak meghívtak, szorosabbra fűztem a kapcsolatot Juan Pablo Torallal, Jorge Toral Ordóňez fiával, az apa Móricz munkatársa és barátja volt, van egy az „Atlantisztól a Tayos Barlangokig” c. kiadatlan könyve, bér Francisco Torallal segítettem kiadót keresni és lektorálni. Juan Pablo meghívása egy tiszteletadás volt édesapja fáradhatatlan munkájának, akinek a néhány évvel ezelőtti halála Spanyolországban, rejtélyes körülmények között nagyon meglepett.
Juan Pablóval részt vettünk egy felkészítésen, ott bemutattam Santiago Lenin Villarruelnak, aki, azonkívül, hogy a Teleamazonas-szal való találkozásaink eredeti létrehozója volt, olyan okokból, amelyeket eddig még nem sikerült megfejtenem, elvált a Tayos Barlangokhoz utazó csapatunktól. Chiribogában, Pichincha tartományban találkoztunk, egy 5 órás gyaloglás elé néztünk a hegyekben egy sáros és vad vidéken. Készen álltunk az expedícióra.
Quitóig utaztunk és az expedíció résztvevőivel és a főváros hadseregének egy csoportjával repülőre szálltunk a Shell osztagának az irányába, ahol az iwiáktól kaptunk kiképzést, akik hősiesen védték az országok őserdőbeli tapasztalataiknak köszönhetően. Ebben a 100 %-ban ecuadoriakból álló expedícióban a shuarok voltak a stratégák. Az elmúlt évtizedekben csak teherhordók és idegenvezetők voltak, most viszont ők határozták meg az úticélt.
Flores kapitány, a különítmény instruktora fogadott minket, a bevezető beszélgetés után meghívtak engem, hogy vegyek részt egy tájékoztató beszélgetésen, amely az én nyelvészeti és epigráfiai kutatásaimról szólt. A következő napon az Awá uwishin (sámán) vezette védő szertartáson vettünk részt, szellemileg felkészített minket a kiképzésre és a Tayosba vezető expedícióra.
A helikopter felszálló pályájához mentünk,40 méter magasságba, ahonnan meg kellett valósítanunk a rappel kiképzésünket. Eredetileg ez egy olyan katonai kiképzés, ahol a helikopterből való ugrást és mentést oktatják. Érzelmek kavarogtak bennünk, a magasságtól való félelem, hogy a leereszkedésünk egy vékony kötéltől függ, az őserdő végtelensége a horizonton, egy könnyű kis eső, amely felélénkített minket és az öröm, hogy egy újabb lépést tettünk meg.
Nem fogom azt hazudni, hogy az ereszkedő technikám tökéletes volt, van egy sérülés a vállamon, amely korlátozza a mozgásomat, ez nyilvánvaló volt, amikor megpróbáltam felfelé mászni. Aztán a kiképzés második napján, amikor már jobban teljesítettem, elindultunk Patuca felé, ahonnan egy Super Puma helikopterrel utaztunk a barlangok mostani őrzőjéhez, akivel egy máig tartó barátságot kötöttem, mint ahogy a közösség többi tagjával és a shuar vezetőséggel is.
Az este folyamán indultunk el, megrágott jukkáből készült chichát ittunk és hallgattuk Susanát, vendéglátónk feleségét, aki történteket mesélt, amelyek sokak számára bizonyára fantáziának tűnnek, de ezek kötik őket az őseikhez. Így tudtuk meg, hogy Sunki, a vizek istene/istennője hogyan küldött vízözönt, amely nagyon sok összefüggést mutat a sumer táblákon leírt vízözönnel. Megtudtuk a shuarok hüllőktől valő eredetét,hogy a barlangok mélyén szellemi és anyagi lények vannak, különösen egy, akit Iwianchi-nak vagy ördögnek hívnak.
Másnap reggeli után, és miután Susana megáldott minket az énekével, megkezdtük a gyaloglást a barlangok bejáratához, csomagjainkkal, élelmünkkel, barlangászfelszerelésünkkel a vállunkon, amely összesen több, mint 35 kilót nyomott. A nap perzselő volt, de mivel az azelőtti hajnalban esett az eső, ami jellemző az amazonasi őserdőre, párába burkolóztunk, a sár és az oldalunkra eséstől való félelem miatt minden megtett lépés egy hőstett volt. Megérkeztünk a barlangok bejáratához és biztonságos pozícióba helyezkedtünk. A Katonai Földrajzi Intézet tagjai felszerelkezve magasságmérőkkel, iránytűkkel, mágnespisztolyokkal, GPS-ekkel a térképeket és a koordinátákat tanulmányozták. Az eredmény: a Táltosok Barlangjának a bejárata a déli szélesség 3’02” fokánál és a nyugati hosszúság 78’12” fokánál található. A tengerszint feletti magassága 520 méter. A kora kb. 200 millió év. Itt van az idő, hogy leereszkedjünk és megbizonyosodjunk emberkéz alkotta nyomok létezéséről a földalatti világ belsejében.
Az iwia vezetők, a terület jó ismerői (évente 2-szer ereszkednek le kezdetleges eszközökkel, hogy tayo madarakat gyűjtsenek) egy erős fatörzset tettek a szűk nyíláshoz, ahhoz erősítettünk minden biztonsági felszerelést, amik a leereszkedéshez kellettek. Az expedíció tagjai egyenként ereszkedtek le, amíg rám került a sor. Egy nyílással találtam magam szemben, ahonnan csak néhány méterre lehetett látni, aztán megkezdtem a leereszkedést. A szikla nagyon csúszós és szokatlan volt, ezért a lábaimmal kellett magam löknöm. Belülről mantraszerűen hallottam a dalt, amit tanítottak nekem: Tayu, tayu, viňajei. Tériszonyom elmúlt, biztonságban éreztem magam.
Megkapó élmény volt felfelé nézni és látni a megtett távolságot, a fényt kezdett eltűnni a távolsággal és miközben mind beljebb haladtunk a barlangban, megértettük, hogy az új valóság, amelyben vagyunk: a teljes sötétség.
Miután megtettünk egy tárgyakkal díszített utat, kis ereszkedőkkel, kibontottuk a felszerelést és akkor ért minket az első meglepetés: A földalatti világ lejárata, ahogy Móricz mondta, egy sumér-egyiptomi típusú boltív volt, ahol megbizonyosodtunk arról, hogy ez egy nagy kőblokkokból összerakott építmény és ez a megalit derékszögeken nyugszik. Óránként százat vert a szívünk, amikor összevetettük egy fotóval, amit Gerardo Peňa korábban bocsájtott a rendelkezésünkre.
Felállítottuk a tábort egy impozáns helyen, amit Móricz a 60-as években „Katedrálisnak” nevezett el. Ez egy 30 m széles, több, mint 100 m magas terem. Nagyon megkapó érzés volt egy ilyen tág helységben lenni, ami elfeledtette velünk, hogy a föld gyomrában vagyunk. Egy előretolt csapattal (akik nem voltak egészen a filmes csoport tagjai) haladtunk egy természetes földalatti kristálytiszta és üdítő vizet adó forrásig. A szemüvegem kényelmetlenné vált, mert a nedvesség és a lélegzés miatt könnyen bepárásodott, így fedezhettem fel először biológiai tulajdonságaimat, azt, hogy a fény teljes hiányában a szemem nagyon könnyen alkalmazkodott a sötéthez, lehetővé téve, hogy még szemüveg nélkül is láthassak. Amikor hónapokkal később kutattam ezt a jelenséget, egy ún. luekodermiáról találtam információt, ez egy olyan helyzet, amikor a napfény káros hatásainak kitett szemek tisztán látnak a sötétben, ami természetesen most nem a kutatás tárgya, de vele összefügg.
Magunkhoz vettünk néhány nagy üveg vizet, megálltunk felderíteni az ún. cseppkő temetőt. A shuár világnézetben a barlangok az ősök szellemeinek a lakhelye, és hogy kiengeszteljék őket, hangosan ki kell mondani, hogy én….nak a fia,…, …nak az unokája vagyok, felsorolván a felmenőket is, ezáltal mintegy összekötve a jelent és a múltat, amelyek ebben a dimenzióban találkoznak.
Aztán meglátogattunk néhány termet.
Visszatértünk a táborba, ahol a másnapi fotózás tárgyát beszéltük meg. A másnap olyan relatív fogalom volt, hiszen abban a sötétségben az ember nem tudta, hogy nappal van-e vagy éjszaka.
Fáradt voltam, elfogyasztottam egy katonai ételadagot és leheveredtem egy kicsit az iglu sátramba pihenni. Az álmomat néha megzavarta a tayo madarak fülsiketítő zaja, ami egyesek szerint gyereksírásra hasonlít. A célom az volt, hogy néhány percet pihenjek, rendbe hozzam magam, száraz ruhát vegyek fel, felfújjak egy műanyag párnát, ami a hátizsákomban volt és aludjak néhány órát. Nyugodtnak, tisztának éreztem magam, mintha a fejem egy kényelmes párnán nyugodna, félig nyitott szemmel láttam magam, mintha egy nagy fehér nő lábaiban lennék összekuporodva, aki anyaként hívogatott magához, láttam, hogy a bőre fehér és olyan vékony, hogy még a kis vénákat is láttam. Ekkor valami visszatérített a „valóságba”, vagy amit valóságként tanítottak: vizes volt a ruhám, piszkos voltam és rettenetes görcseim voltak. A párna nem volt sehol.
Nyugalom, mondtam magamnak, te egy tudós vagy, nincs bizonyíték arra, amit tapasztaltál, csak egy lidércálom volt. Ekkor egy másik biológiai változást éreztem, bizsergést a teljes testemben, mintha minden egyes póruson egymástól függetlenül mozogna és én ennek tudatában lennék.
Elhatároztam, hogy hallgatok a tapasztalataimról, még sok hónapig nem beszéltem róluk.
A következő napon minden szükséges dologgal felszereltük a filmes csapatot, a fényképek nagy részét én készítettem. Volt egy szóbeli egyezségünk a producerrel, hogy hozzáférhetővé tesszük számára az utómunkálatokat és a kiadatlan videók is bekerülhetnek az archívumba, ennek ellenére néhányuk már nincs meg. A filmes felszerelés nem volt éppen a legjobb, de teljesítette a feladatát, lefényképeztünk minden sarkot, de a meglepetés csak hetekkel később ért minket, amikot átnéztük a fotókat.
150 m mélyen voltunk, és kb. 11 km-t tettünk meg. A levegő hőmérséklete 26, a vízé 23 fok volt.
Másnap lassan haladtunk, hogy jól sikerüljenek a videófelvételek, kihasználtuk a megvilágítást, hogy a környező részletek is jól láthassuk. Az első megálló a Móricz-kapu volt, amelynek éles sarkai megremegtettek, a teteje egyszerű struktúrájú volt, kívül is, belül is megítélésem szerint a kövek be voltak illesztve. Ezután az „ősök temetőjébe” mentünk, így ismerik ezt az álló és függő cseppkővekben bővelkedő helyet, itt, a barlang belsejében egy olyan struktúrát találtunk, amely nagyon emlékeztetett egy megalitikus lépcsőre. Utána arra a helyre mentünk, amit az 1976-os brit expedíció anfiteátrumnak nevezett el, mivel lenyűgöző az akusztikája, így lehet, hogy éppen színház céljaira szolgált, mivel csatlakozott hozzá két melléküreg is, ahonnan meg lehetett közelíteni a félkör alakú csiszolt kövekből készült színpadot. Itt készítettünk néhány fotót a lépcsősorról.
Ezután egy vízesést érintettünk, itt figyelmeztettek a shuárok, hogy Arútam, a szellem, ami életet ad mindennek harcos vagy nagy kígyó képében tűnik fel néha, hogy próbára tegye azok bátorságát, akik meg akarják közelíteni. Ezért Santiago Kamaján ezt a helyet „arútam vízesésének” nevezte el. Itt megfürödtünk, már aki meg merte kockáztatni. Egy hatalmas energiát lehetett érezni a vízben. Ekkor emlékeztem rá, hogy egy más helyen az őslakos testvéreim egy csoportja megmutatta nekem, mi az – amit most már így nevezek – „természetes beavatás”, amikor egy bizonyos hely védőszelleme egy olyan beavatási folyamatot végez, amelyet sok esetben az alany nem fog fel, hanem később álmai által táródik fel.
Visszatértünk a táborba és mialatt ebédeltünk (nem tudom, hogy reggel volt-e vagy este), a kőlapok mellett észrevettem egy támadásra készülő lapuló jaguárt. Közelebb menve rájöttem, hogy ez csak egy jaguárra nagyon emlékeztető kőképződmény volt. Ezek a pontosan vágott kőlapok gyakoriak a földalatti rendszer egész hosszában, mintha csak előzetesen halmozták volna fel ezeket az óriási kőblokkokat, hogy aztán egy építmény vagy egy terem végleges kialakításához szállítsák őket.
Nem tudom elmagyarázni, miért képzeltem azt, hogy egy a termek között gyorsan sikló állattá változom, azt sem, miért éreztem úgy, hogy le kell vetnem a cipőmet, az ingemet, és így futni, de a csapat nyugalma érdekében megfékeztem magam. Kérdeztem magamtól: „Talán megőrültem? Miért érzem olyan jól magam ezen a helyen? Miért érzem azt, hogy nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok, hanem, hogy egyszerűen haza érkezek?”
Ezen a hajnalon videófelvételeket készítettünk a táborhelyünkről, itt felismertem azokat a fotókat, amelyeket régebben Gerardo Peňa bocsájtott a rendelkezésemre, kapcsolataim révén az angol expedícióval, az általuk készített képek néhányára is ráismertem.
Az expedíció 3 részre oszlott, az egyik a Teleamazonas-szal a táborban maradt, a másik kettő pedig megközelíthetetlen helyekre indult. Éppen ezeket a tevékenységeket végeztük, amikor Kamaján Grefával a vállán jött vissza, aki egy terem kutatása közben eltörte a lábát. A teremben mindkettőjük leírása alapján hatalmas méretű kőágyakra hasonlító objektumok voltak, közepükön egy kőtérképpel, ahol látni lehetett, hogyan helyezkedtek el a termek az alagútrendszerben. Ez egy évekkel ezelőtti felirat megfejtésemre emlékeztetett engem, amelyeket a környéken végeztem, ahol egy ideografikus írás megadta az alap útvonalat, hogy beljebb melyik irányba kell menni és ott miket lehet találni. Ezért azt mondtam Kamajánnak, hogy el szeretnék menni oda. Beszéltem Grefával, tudtam, hogy már 2 ezelőtti alkalommal is majdnem megsérült, először a bejáratnál. Úgy érezte, hogy valami megragadja a medencéjénél, és lassan a földre rogyott. Grefának ezt egy figyelmeztetésnek kellett volna vennie. Másodszor 4 méter magasságból zuhant le, amikor a táborhelyünk környékén nagy számban található termek egyikét kutatta.
Grefát kimenekítettük, visszamentem oda ahol Flores kapitánnyal meg akartunk nyitni egy kis termet, amelyet láthatólag szándékosan zártak le, de a rendelkezésünkre álló eszközökkel ez elég nehézkes volt. A felső részt fényképeztem, hetekkel később fedeztem fel, hogy az itt látható vésett írás nagyon hasonlított a sumér lineáris íráshoz. Varga Géza magyar tudós szerint –akivel közel egy évig leveleztünk – köze van a székely íráshoz is. Ez nem is volt olyan őrült gondolat, Móricz maga is mondta, hogy az ősidőkben azt a területet, ahol a barlangok vannak Shumirnak hívták, amely az ősi kaňari nyelven azt jelenti: „a hegyek tudása”.
Chamico főnök és Piaguaje felmásztak egy bejárathoz a vízesés tetején, beljebb mentek, hogy megnézzék mennyire veszélyes, miközben én Kamajánnal folytattam a beszélgetést a kőtérképről, ekkor kezdtem érezni, hogy milyen bizonytalan a talaj. Ebben a percben a rendszer megrázkódott, nagy kövek kezdtek hullani, de nem a közelünkben. A shuár kísérőink figyelmeztetően mondták: „Ez Iwianchi, haragszik, mert a lakhelye közelében vagyunk. Egy száraz zajt hallottam, valami organikus volt, mintha valaki be akart volna indítani egy motort. Valamint érdemes kihangsúlyozni, hogy a Teleamazonas által megjelentetett videón – amelynek az utómunkálátaihoz nem férhettünk hozzá – és a meg nem jelentetett videókon egy olyan hangot lehet hallani, amelyet rovarok idéznek elő. Mintha egy ováció hangjai lennének, amilyent egy Jimmy Hendrix-dal, a „Wild Thing” elején lehet hallani. Véletlen vagy nem, az 1976-os angol expedíció kelletlenül meghagyta a Katonai Földrajzi Intézetnek, hogy nevezzék el ezt a termet „The Wild Thing”-nek (vad dolog).
Ekkor hallottuk, hogy valami beleesett a vízbe, amikor odairányítottuk a fényt, láttuk, hogy Chamico ugrott bele 3 méterről a vízbe Őt követte Piaguaje. Látszott a szemükben a félelem. „Valami figyelt és követett minket” – mondták. Órákkal később a felszínen megtudtuk, hogy nem történt semmi geológiai jelenség, pl. földrengés, sem légköri, mint elektromos vihar, amelyet összefüggésbe lehetett volna hozni a barlangban tapasztaltakkal.
A táborban miközben a Teleamazonas felvette ezt az esetet és a katonák tanúbizonyság tételét és kijelentéseit, egy másik csoport megpróbált visszamenni abba a terembe, ahol Grafa eltörte a lábát, és fotókat készített.
Néhány órás pihenőt rendeltünk el, mert amint hajnalodott, nekifogtunk a visszamászásnak, amely az egész csoport számára kb. 4 órát vett igénybe. 60 órát töltöttünk a Táltosok Barlangjában, elégedettek voltunk, bár nem mentünk 12 km-nél többet. Móricz kijelentései alapján ez a rendszer kilométerek százaira, ezreire húzódik észak és dél felé, egész Amerikán keresztül. Megtettük az első lépést. Még várjuk egy második expedíció anyagi támogatását, amikor is legalább 15 napot szeretnénk a föld gyomrában tölteni. Eközben elménkkel folyamatosan halljuk shuár barátnőnk dudorászását: Tayu, tayu, tayu, viňajei (Tayo, tayo, jövök már). Ekkor, amikor ruhát váltottam, ujjak nyomát fedeztem fel az alkaromon, mintha valaki így ragadott volna meg. Ekkor eszembe jutott egy sor olyan esemény, amelyek a többiek nagy része számára észrevehetetlenek maradtak. Pl. miközben mindenki pihent, felkeltem, hogy „folyó ügyeimet” elvégezzem, és elmentem vizet keresni az „arútam vízesése „ felé, mivel már ismertem az utat és a távolság sem volt nagy, így hát felkerekedtem azzal az örök érzéssel, hogy nem vagyok egyedül, valami biztatott, hogy folytassam, taszigálta a vállamat, mikor fáradtnak éreztem magam, és amikor megcsúsztam a cseppköveken, ami egy 8 m-ről történő halálos zuhanást eredményezett volna, ugyanaz állította meg a zuhanásomat is. Mikor megnéztem, láttam, hogy az egy álló cseppkő, és mivel letört, magammal hoztam. Álmaim nem voltak pihentetőek, nem engedtek pihenni hetekkel később sem, amíg nem tettem meg azt, amit az álmok kértek tőlem: Beszéljek egy érintett csoport egy vezetőjével és mondjam neki: Miért hagyod, hogy mások a te élményeidet a sajátjukként meséljék el? Nem emlékszem a pontos szavakra, de mindenesetre az álmok megszűntek, amint teljesítettem az utasítást. Továbbra is álmodtam a barlangokkal, hogy volt egy lény, aki sebesen, ugrálva futott beljebb olyan úton, amellyet én is bejártam a shuár testvéreimmel, míg el nem értem egy olyan helyre, ahol mindig lenyugvóban volt a Nap, ahol dús volt a vegetáció és a föld színe vöröses volt. Álmodtam és még mindig folyamatosan álmodom. Csak az a különbség, hogy most már értem, hogy ezek az álmok a valóság látásának egy formája.
Nem vagyok a Tayos Barlangok szakértője, nem szándékozom semmilyen könyvet írni a témáról. Nem fogok előadásokat tartani paranormális jelenségekről, sem csoportot ill. vallást alapítani. Ez csupán csak az én személyes élményem tanúságtétele, akár bizonyítható, akár nem. Csak azt mondhatom, hogy az a Manuel Palacios, aki lement a Tayosba, nem ugyanaz, aki feljött. Ott lent valami megszakadt és új struktúrát kapott. A személyiségem 90 %-át meghatározza az a 60 órás feledhetetlen expedíció. Lényemben ezért mindig visszhangzik Susana dala:
2010-ben egy fontos expedíció indult a rejtélyes Tayos Barlangokba. A résztvevők egyike volt az ecuadori nyelvész és kutató, Manuel Palacios.
00:09:
Küldött az általa válogatott képekből, hogy vizsgáljam meg azokat.
00:16:
Manuel így mesélt az élményeiről: „Úgy éreztem, mintha a gyökereimhez tértem volna vissza, mintha ing nélkül, alsónadrágban, mezítláb sétáltam volna, nem féltem a kígyóktól, a tarantuláktól és a denevérektől.”
00:25:
„A hely békésnek, nyugodtnak tűnt…mintha otthon lennék…mintha pihennék…”
00:31:
Mikor analizáltam a fényképeket, találkoztam a hihetetlennel, és küldtem neki egy üzenetet: „Manuel, te óriások közt sétáltál!”
00:37:
A Tayos –Óriások közt sétálva.
3:26:
„ Úgy éreztem, hogy vezetnek…és álmaimban láttam magam, hogy egy hatalmas nő lábainál vagyok összekuporodva…a lábai fehérek voltak és olyan vékony volt rajtuk a bőr, hogy látni engedték az artériákat és a vénákat.”
3:31:
„Néha a látvány nyomasztott…a sötétség olyan sokatmondó, de az én szűrőim még nem voltak teljesen tiszták…minden összezavarodott.”
3:38:
„A 20 emberből, akik lemásztunk, 4-en éreztünk különös dolgokat, egy katonát 2 alkalommal mentett meg valami a haláltól”.
3:45:
’Én magam is elestem, bele egy földalatti folyóba, ami ki tudja, hová vitt volna, de egy cseppkő csodálatos módon megmentett.”
3:53:
„Furcsa álmok, az idő elvesztésének az érzése.”
4:00:
„Mikor kijöttem a barlangból…egyre csak vissza akartam térni.”
Ronna Herman: Mihály arkangyal: A Fény szárnyain - 17. fejezet
Szeretet Gyermekei a Fénynek! Én, Mihály arkangyal azért jöttem el hozzátok most, hogy egy kihívást kínáljak fel számotokra. Felhívlak benneteket arra, hogy vessetek minket, az Ég Minden Seregeit és a lelki birodalmakat próbatétel alá. Arra is felhívlak benneteket, hogy teszteljétek le saját hatalmatokat. Olvastok róla, hallgatjátok, próbáljátok magatokba szívni, próbáltok mindazok szerint élni, amik számtalan és különféle forrásoktól felétek áramlanak. Mondtuk nektek, de még nem ismertétek fel, hogy ez valójában a gyors változások idõszaka: veszélyes, megrá zó, megdöbbentõ. Az idõ és az események próbára teszik a hiteteket, a kitartásotokat és az igazi lelketeket. Újra és újra elmondtuk
nektek azt, hogy nem kell egyedül, segítség nélkül megtapasztalnotok az átalakulást és az átmenetet; be kell, hogy következzen a látszólagos sötétség és a konfliktusok forgószele, hogy utat csináljanak az új tudatosság világosabb, magasabb frekvenciáinak felszínre jövetelének. Ez hát a kihívásom számotokra:
Felhívlak titeket arra, hogy vessetek minket próba alá: azért, hogy elfogadjátok azt a lehetetlen állítást, miszerint a Földön megvalósuló új Mennyország társ-teremtõi vagytok; igen, Mesterek vagytok, minden látható tökéletlenségetekkel együtt, de mindazonáltal az Isteni Elme minden kreatív erõinek hatalmas Mesterei. Arra kérlek titeket, hogy kezdjétek el most megteremteni az új, tökéletes ötödik dimenzióbeli valóságotokat. Hogy hogyan csináljátok ezt? (Vagy tudatában vagytok annak a ténynek, hogy minden egyes pillanattal már a saját valóságotokat teremtitek meg?) Elsõként kezdjétek magatokkal. Egy héten keresztül, csupán egy rövidke héten keresztül teljes egészében csak magatokra koncentráljatok. Ez most furcsán, önzõen vagy önérdekûen hangzik? Kedveseim, hogy tudnátok felépíteni magatoknak és a körülöttetek élõknek egy tökéletes világot, míg nincs egy tökéletes énetek, aki megtapasztalja azt a mennyei helyet? Képzeljétek el a legnagyobb részletességgel azt, hogy pontosan hogy szeretnétek kinézni, érezni, mozogni és gondolkodni. Tegyétek ezt olyan valóságossá, amilyenné csak tudjátok. Éljétek át minden érzéketekkel ezt a látomást. Érezzétek az örömöt, az izgatottságot. Jelenjen meg lelki szemeitek elõtt a tökéletes énetek, halljátok belsõ hallásotokkal, hogyan fogtok megszólalni. Minden alkalommal, mikor elmétek eltévelyeg valahová máshová vagy kétségek közé kerül, egy ilyen vagy hasonló állítással óvatosan hozzátok vissza: „Most megjelenítem a tökéletes Isteni Lényegemet” vagy „Én vagyok a Hatalmas, Tökéletes Jelenvaló Lényem – ÉN VAGYOK Isten egy Krisztusa.” Minden valótokkal éljetek és lélegezzetek együtt ezzel a tökéletes lénnyel, akivé váltok. Ébredjetek fel magatok elõtt ezzel a képpel, töltsétek a nap minden egyes szabad percét azzal, hogy összpontosítva koncentráltok a testetekben, elmétekben és Lelketekben lévõ tökéletes lényre (elmétek haszontalan elmerengései helyett).
Mielõtt elalszotok, kérjétek meg a tökéletes éteri képmásotokat, hogy e tökéletesség megvalósításában csatlakozzon fizikai, értelmi és érzelmi magjaitokhoz azért, hogy a munka még akkor is folytatódhasson, amikor alszotok (még nagyobb erõkkel és hatékonysággal, mivel kétkedõ tudatos agyatok akkor pihenni fog). Az elsõ hét végén erõsítsétek meg tökéletességetek, aztán engedjétek meg neki, hogy lepihenjen belül. Engedjétek meg neki, hogy felépüljön az éterek erejében, hogy csatlakozzon a hasonló rezgésekhez azért,
hogy elkezdjen megjelenni a fizikai síkon. Akkor majd belekezdtek a területetek tökéletesítésének következõ idõszakába és következésképpen a Mennyország társ-teremtésébe a Földön. Összpontosítsatok jólétetekre, kapcsolataitokra vagy
kreativitásotokra, vagy akármelyik területre, ami valóságotokban leginkább nincs egyensúlyban. Kezdjétek el felépíteni a Paradicsomot, amiben élni szeretnétek. Képzeljétek el minden szépségével, nyugalmával és tökéletességével együtt. Építsétek fel darabról darabra, tégláról téglára vagy kõrõl kõre. Magasan van egy hegy tetején? Egy békés, nyugodt tó partján áll vagy a mindig változó hatalmas óceánra néz? Egy élettel teli közösségben vagytok, megvilágosodott spirituális fivéreitekkel és nõvéreitekkel, kölcsönösen egymásra hatva, energiákat cserélve, szeretetben és inspirációban, együtt növekedtek és teremtetek; vagy békés, nyugodt elszigeteltségben vagytok, együtt az állat és a szellem világokkal? Építsétek fel ezt a világot, ezt a Paradicsomot minden tökéletes ségével együtt. Helyezzétek el benne azokat, vagy csináljatok helyet
benne azok számára, akikkel szeretnétek megosztani a világotokat, akikkel szeretnétek együtt érezni, érzékelni annak illatait, a hangjait és a valóságát, míg olyan valóságossá nem válik (vagy még valóságosabbá) mint az a valóság, amiben most léteztek. Újra elmondjuk, hogy amikor elmétek elkalandozik, akkor óvatosan hozzátok vissza ebbe az új világba, amit ti teremtettetek. Amikor úgy érzitek, hogy feszültek vagytok, akkor vonuljatok vissza Édenkertetek egy csendes helyére és érezzétek a változást – semmilyen stressz vagy negativitás
nem megengedett ott. (Ez a Paradicsom, emlékeztek?)
Teremtsétek meg odalent mindezt a legvégsõ részleteiben és nézzétek, ahogy tökéletes lényetek ebben a földi Mennyországban sétál, lakik, szeret és létezik. Mintha tökéletesedõ önmagatokkal együtt minden egyes szabad percetekben a teremtésetekre koncentrálnátok: akkor, amikor felébredtek, az egész nap folyamán, olyan gyakran, amilyen gyakran csak lehetséges, fõleg mielõtt álomba merültök. Még egyszer elmondjuk, hogy egy hét után erõsítsétek meg alkotásotokat, és adjátok át a Magasabb Lényeteknek. Koncentráljatok továbbra is a tökéletesedõ világotok következõ legfontosabb tételére. Amennyiben ez a kapcsolatokat érinti, akkor sorakoztassatok fel minden egyes személyt fontosság szerint a tudatotokban, képzeljétek el velük a tökéletes interakciót. Hogyan cselekednétek, vagy milyen interakcióban lennétek ezzel a személlyel, és hogyan válaszolna az a személy? Lássátok tökéletes harmóniában magatokat a körülöttetek lévõkkel: szabadságot adva, elfogadva az egyediségüket, kiegészítve a képességeiket és erejüket a sajátotokkal, ahelyett, hogy versengetek és küzdötök a felsõbbrendûségért és a fõhatalomért. Érezzétek a harmonikus szeretetet és a kreatív lelket, ami egyik emberrõl a másik emberre áramlik, meg erõsödve, növekedve, addig, míg nem váltok mindannyian a szeretet egyesült spirituális erejévé, míg meg nem teremtitek a kiegyensúlyozott és békés együttélést. Helyezzétek spirituális családotokat az általatok teremtett Paradicsomba, és lássátok, ahogy kitágul, növekszik és körbeveszi a Földet, mígnem minden tökéletessé válik. Tökéletes világotokat nem tudjátok felépíteni az univerzum rendelkezésetekre álló jóléte nélkül, így követelnetek kell azt az igazságot, mely szerint jogosultak vagytok az Isteni Értelem által teremtett minden ajándékra és gazdagságra, és tudjátok azt, hogy mindez korlátok nélkül rendelkezésetekre áll és kérésetekre megadatik. Meg kell teremtenetek önmagatokban azt a biztos és abszolút tudást, mely szerint örökségetek és Isten-adta jogotok, hogy megtapasztalhassatok minden tökéletességet és jólétet. Éppen ezért a következõ héten idõvel, meg kell teremtenetek, jóvá kell hagynotok és meg kell erõsítenetek a lényeteket azzal kapcsolatban, hogy ez így is van. Hogyan éreznétek ezt? Mitek lenne? Ne csak a szükségeiteket gondoljátok át, hanem a vágyaitokat is. Teremtsétek meg magatoknak és mindenkinek körülöttetek. Emlékezzetek arra, hogy mindenki számára jut elég. Játszadozzatok el vele, keressétek meg igazából magatokban, derítsétek ki, mi az, ami igazán fontos nektek. Talán meg lesztek lepõdve, hogy megtaláljátok a világotokban azt, amit igazán szeretnétek. Talán nincs szükségetek a manapság a státusz és a hatalom jeleiként számon tartott mindenféle készülékre, az affektálásokra és a hozzátok nem illõ szerepekre. Meglehet, hogy egyszer csak úgy találjátok, hogy szeretnétek leegyszerûsíteni az életeteket, hogy csak a sima, egyszerû kényelemre van szükségetek, mindazon tulajdonok nélkül, melyek úgy tûnnek, hogy sokkal inkább uralnak titeket és az idõtöket, mint a többi más dolgok. Talán úgy találjátok: a tulajdonaitok, a dolgok fontossága az életetekben megváltozik, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a természet szépsége, a tavak, a folyók és a levegõ tisztasága, a világotok csodáival eltöltött idõ élvezete, és hogy fontosabb is legyen kapcsolatba lépnetek azokkal a szeretõ lényekkel, akiket ti vittetek oda. Talán úgy találjátok, hogy mindaz, amit akartok, az egyszerû,
tápláló, egészséges, kielégítõ ételek, fény-ételek, amik megteremtik és fenntartják a harmóniát és egyensúlyt az új, tökéletesedõ lényetekben. A jólétrõl alkotott egész elképzelésetek megváltozhat, mikor már nem kell tovább felhalmoznotok, takarékoskodnotok és gyûjtögetnetek, mikor már nem kell többé körülvennetek magatokat mindenféle korlátokkal, hogy távol tartsátok a betolakodókat, akik megpróbálják megszerezni jóléteteket. Amikor megdöbbenve felismeritek, hogy mindenki számára elég jut, akkor majd megnyugodtok. A felismerésnek belülrõl kell jönnie és veletek kell kezdõdnie azért, hogy a tökéletes világotokat építve kiáradhasson a külvilágba. Most már értitek? Emlékezzetek, hogy ugyanúgy, mint ahogy a megnyilatkozás más látomásaival is tettétek, töltsetek el egy hetet azzal, hogy felépítitek ezt a valóságot: elemezzétek ki, hatoljatok le a mélyébe, szabaduljatok meg a régi, elavult fogalmaktól, féligazságoktól, más emberek gondolataitól és kifogásaitól, melyeket sajátotokként fogadtatok el. Építgessétek a tökéletes jóléteteket egy héten át, bizonygassátok nappalokon s éjszakákon keresztül, addig míg szilárdan, mélyen belétek nem ássa magát ez a gondolat. Más szavakkal kifejezve: bizonygassátok jóléteteket egészen addig, míg el nem fogadjátok abszolút igazságként.
Most képzeljétek el azt, hogy mit tennétek akkor, ha bármit megtehetnétek, vagy mik lennétek akkor, ha bármivé lehetnétek a világon? Hogyan töltenétek napjaitokat? Mit alkotnátok? Mivel fejeznétek ki a világotokban azt, ami a tökéletes példája lenne annak, akik vagytok, és annak, amiért küzdötök? Talán nem lennétek képesek arra, hogy mint hivatalnokok otthagyjátok holnap a munkahelyeteket, és orvos vagy tanár váljon belõletek, de képesek lehettek arra, hogy a változás kreatív erejeként kezdjetek önmagatokra tekinteni: például az általatok megélt új igazság tanáraként; a körülöttetek lévõk léleknevelõjeként és gyógyítójaként, felhasználva mindazokat az ajándékokat, amiket ebben az idõben felkínáltak számotokra. Engedjétek meg képzeleteteknek, hogy a magasba szárnyaljon. Szabadítsátok fel elméteket, érezzétek a jövõ látomását. Lényetek legeslegmélyén mik szeretnétek lenni? Hol van a helyetek a Holnap Új Korában, ami már csaknem itt van? A fogalmak és a személyazonosságok változni fognak. A szerepek nem lesznek annyira pontosan meghatározva. Ebben az eljövendõ idõben senki nem lesz majd lejjebb és senki nem lesz majd feljebb; mindenki egyformán fontos lesz, szent és megszentelt. Lehettek szolgálók és nevelõk, mégis úgy tekintetek magatokra, mint akik annyira fontosak, mint egy filozófus, orvos vagy tudós. Szóval, így már szeretnétek író, mûvész, gyógyító, feltaláló vagy felfedezõ lenni? Mit tennétek, ha ezek közül bármelyikek lehetnétek, vagy ha képesek lennétek valóra váltani legmerészebb álmaitokat?
Mit írnátok? Mit festenétek le? Hogyan gyógyítanátok? Mi az elképzelésetek? Még ha furcsán is hangzik és teljesen különbözik is attól, amit ma elfogadhatónak tartotok, építsétek fel ezt az álmotokat, tegyétek olyan valóságossá és részletessé, amilyenné csak leheséges. Hogyan akarjátok eltölteni ezen életetek hátralevõ részét; és a következõt, és a következõt? Ez legmélyebb lelketek vágya kellene, hogy legyen, mivel ez az, amit kapni fogtok.
Emlékezzetek, hogy az Isteni Értelem meghosszabbításaként tanuljátok a társ-teremtést; következésképpen szeretnénk titeket figyelmeztetni: miközben felépítitek és megteremtitek az új valóságotokat, mindig, mindig bizonyosodjatok meg afelõl, hogy vágyatok a legnagyobb bölcsességhez tartozik, hogy mindenki számára a legmagasabb és legeslegjobb, majd egészítsétek ki állításotokat
ezzel: „Legyen meg a te akaratod.” Amennyiben a vágyaitok harmóniában vannak az ÉN VAGYOK Jelenlétetek vágyaival, akkor minden rendben van. Hogyha nincsenek harmóniában, akkor Isten vágyát a sajátjaitok elébe kell helyeznetek, mivel Isten látomása tökéletes. Emlékezzetek a mondásra: „Légy óvatos, hogy mit kérsz; lehet, hogy megkapod.”
Még egyszer elmondjuk: töltsetek el egy teljes hetet gondolkodással, koncentrálással, ássatok le mélyen magatokba, építgessétek valóságotoknak ezt a részét addig, míg kétséget kizáróan biztosan nem tudjátok, hogy mi az, amivel kreatív energiátokat és az idõtöket szeretnétek eltölteni. Mirõl szeretnétek biztos tudást szerezni? Milyen képességeket szeretnétek sajátotokként követelni? Éljetek, lélegezzetek és álmodjatok minden percben, míg nem érzitek úgy
magatokban, hogy fel lettetek hatalmazva ezzel a kreatív energiával és erõvel. Egy hét elteltével erõsítsetek meg mint kétségkívüli igazságot és fordítsátok vissza a Magasabb Lényetekbe. Miután végére értetek ennek a folyamatnak és szilárdan a tudatotokba helyeztetek mindent, amit szeretnétek a világotokba hozni, álljatok meg és készítsetek leltárt mindarról, ami történt, ami megváltozott. Némiképp másként néz ki a világotok? Eltereltétek a figyelmeteket mindenrõl, ami rossz a világban, és a rengeteg, csodálatos elérhetõ lehetõség felé fordítottátok? Megváltozott a hozzáállásotok az emberekkel és a tulajdonnal szemben? Egy kicsit jobban szeretitek önmagatokat? Úgy érzitek, hogy sokkal több mindenre vagytok felhatalmazva, és kicsit több irányításotok van a sorsotok felett? Kellene éreznetek. Amikor ti arra koncentráltok, hogy Istennel együttmûködve társ-teremtõkké váljatok a jó érdekében, akkor tulajdonképpen arra összpontosítotok, hogy mi a helyes és elérhetõ az univerzumban, és hogy mit lehet megvalósítani, ahelyett, hogy (látszólag) a körülmények reménytelen, hasztalan áldozatává válnátok. Ezek a csodák nem történnek meg egyik napról a másikra, de meg fognak történni, fõleg, ha közületek elegen kezdik elfogadni a meghatalmazásukat, ha elegen kezdenek hinni abban, hogy az életük során képesek felépíteni és megvalósítani ezt a Mennyországot a Földön.
Miután befejeztétek ezt a folyamatot, arra kérlek titeket, hogy kezdjétek el újra. Hogyan változik az elsõhöz képest? Mit tennétek hozzá vagy mit vennétek el belõle? Sokkal kifinomultabb és pontosabb lesz, mivel már sokkal jobban rá vagytok hangolódva a Szellemre és sokkal biztosabbak vagytok magatokban. Ez is ugyanúgy biztos, hogy fejlõdni és változni fog, mint ahogy ti magatok is. Játszadozzatok a folyamattal, élvezzétek azt. Érezzétek a megvalósulás vibrálását. Tudjátok, hogy ti is képesek vagytok világokat teremteni világokon belül.
Amint elfogadjátok a Mesteri rangotokat és meghatalmazásotokat, képesek leszünk arra, hogy nagyobb mennyiségû életerõt áramoltassunk át a mennyei birodalmakból, képesek leszünk arra, hogy rendelkezésetekre bocsátva utánatok küldjük a megvalósulás kozmikus energiáját. Nem látjátok, hogy ez mindaddig lehetetlen, amíg nem tudjuk: ezt az energiát mindenki javára fogjátok használni, nem pedig korlátolt, önzõ célokra?
Szóval arra kérlek titeket, arra hívlak fel titeket, hogy kezdjetek bele – csatlakozzatok hozzám és a Fény Seregeihez abban, hogy szeretett Földetek megmutatkozzon és átalakuljon azzá az üstökössé, amivé válni szeretne: egy szikrázó, tiszta, vibráló entitássá, aki készen áll arra, hogy csatlakozzon a galaxishoz és az Univerzumhoz, aminek szerves részét képezi a tökéletes egység és szeretet hatalmas Központi Napjába visszafelé vezetõ utazása során. Ragyogó csillagok vagytok, univerzumok az Univerzumban, tökéletességek vagytok. Csak annyit kell tennetek, hogy kinyúltok és követelitek az örökségeteket. Már mondtuk nektek, hogy ez az év és ennek az évtizednek hátralevõ évei a nagyszabású és felfordulással járó változás évei lesznek, hogy a régi utak összeomlanak, a Fény és a sötétség erõi pedig megküzdenek a felsõbbségért. Bevalljuk, hogy ezek a jóslatok igazak, viszont elmondanánk nektek ezt is: a sötét erõk közé fokozatosan beáramlik a Fény, és tesznek nektek egy szívességet azáltal, hogy megmutatják: mi történik akkor, amikor a korlátozást választjátok.
A réginek utat kell engednie az új számára, és annak ellenére, hogy pusztulásnak és káosznak tûnik az egész, a hamvakból felemelkedik a fõnixmadár, és minden újjá fog születni. Hagyjátok, hogy a nem felvilágosodott emberek a saját akaratuk szerint folytassák. A kellõ idõben rájuk kerül majd a sor. Áldjátok meg õket, szeressétek õket, és tudjátok, hogy a bennük lévõ Isteni Erõ Szikrája nem engedi, hogy elbukjanak. Csak még nem készültek fel az ébredésre. Még nem jött el az õ idejük. Tudjátok azt, hogy ti, csakúgy mint az Útmutatók és a Csillagmagok beragyogjátok számukra a követendõ utat, és teljes egészében elfogadjátok Mesteri rangotok palástját.
Messzirõl jöttetek, sok mindent megtapasztaltatok az igazságosság nevében. Most eljött annak az ideje, hogy elfogadjátok azt, akik igazából vagytok, akik mindig is voltatok: Isten egy Krisztusa. Én, Mihály arkangyal és az Ég Minden Seregei csatlakozunk hozzátok, támogatunk és védelmezünk titeket, amint elfogadjátok azt a kihívást, hogy az új Föld társ-teremtõi legyetek.
A tobozmirigy az embernél az agy közepén, a két félteke között elhelyezkedő parányi mirigy, mely toboz alakjáról kapta a nevét. Egy melatonin nevezetű hormont termel, mely az alvás/ébrenlét és egyéb biológiai ciklusok szabályozó molekulája. Dr. Rick Strassman munkásságának köszönhetően (lásd előző cikk) mára már tudjuk, hogy a tobozmirigy képes egy erős hallucinogén anyag, a DMT (dimetiltriptamin) előállítására is.
A DMT számos növényben is megtalálható, pl. a híres Ayahuascában is, amit a dél-amerikai sámánok ősidők óta használnak a szellemvilággal való kapcsolattartásra.
A DMT képes az ember tudatát a teste elhagyásával "túlvilági" síkokra szállítani, és azok a dolgok, amiket az ember ott lát, azok nem hallucinációk, hanem valódiak, ugyan úgy valódiak azok az intelligens lények is, amik ezt a síkot lakják.
Kijelenthetjük, hogy a tobozmirigy a metafizikai "harmadik szem" biológiai szerve.
Ősi állatoknál a fej tetején még ténylegesen megtalálható egy valódi, fényérzékelésre szolgáló harmadik szem (fejtetői szem), ami a biológiai ciklusok szabályozását vezérli a környezetben megtalálható fény mennyiségének az érzékelésével. Ez a szerv a tobozmirigy része, mely az evolúciós fejlődés során egyre inkább a koponya belseje felé vándorolt.
A harmadik szem segítségével olyan dolgokat láthatunk, melyek a hétköznapi szemek számára láthatatlanok. A gyerekekben még jól működik, ezért fogékonyak a "természetfeletti" jelenségek észlelésére. Biztos mindenkinek voltak furcsa "álmai" és élményei gyerekkorában, melyeket nem tudott megmagyarázni. A gyerekek olyan dolgokat is látnak, amiket a felnőttek már nem. A tobozmirigy felnőttkorra nagyrészt elveszíti a különleges képességeit, de egy baleset vagy különleges technikák újra aktiválhatják. Sokszor lehet hallani olyat, hogy valaki egy fejsérülés után elkezdett szellemeket látni és hasonlók.
Az inaktiválódás bizonyos anyagok lerakódása és felhalmozódása, valamint a spirituális funkciók kihasználatlansága miatt következik be. Pl. a fluorid nagy mennyiségben képes felhalmozódni a tobozmirigyben (pl. fogkrémből). A sok lerakódott ásványi anyag valamint a kihasználatlanság működésképtelenné teszi a tobozmirigy harmadik szem funkcióját és ez felnőttkorra (de inkább 10-15 éves korra) általában be is következik.
Bizonyos technikák segíthetnek újraaktiválni a harmadik szemet, pl amikor az ember olyan hangokat ad ki, amik rezgésbe hozzák a tobozmirigyet.
A hinduk mindig is tudták, hogy a tobozmirigynek köze van az intuícióhoz. A látnoki képességek „alapfokozata“ ugyanis nem más, mint az intuíció. Az intuíció és a tökéletes látnoki képességek közt persze található egy átmeneti skála is. Akit bövebben érdekel a téma, annak ajánlom figyelmébe az alábbi linket: http://rvhungary.blogspot.com/search/label/pszi-k%C3%A9pess%C3%A9g
S hogy mi különbözteti meg a látnok tobozmirigyét a többi emberétöl? A látnok agya képes arra, hogy tökéletes elektromágneses „pajzsot“ vonjon a nagyjából borsónagyságú tobozmirigy köré úgy, hogy az teljesen elizolálódjon a környezö háromdimenziós tér „referenciális elektromágnesességétöl“. Mihelyt ez megtörténik, a tobozmirigy belsejében - valahol a folyadékban - máris kialakul a hipertér, az „isteni dimenzió“, amit aztán a látnok agya „látni képes“.
