A Földalatti Városok Titkai, 2. rész - SHARULA DUX

Sharula Dux Telos Hercegnője, Ra és Rana Mu lánya, aki itt él a felszínen közöttünk. 

TERMÉSZETI SZINTEK 

ÉTREND ÉS KERTÉSZKEDÉS 

A TEMPLOM 

ARCHIVÁLÁS ÉS HOLODECK 

KOMMUNIKÁCIÓK ÉS KRISZTUS-TUDATOSSÁGÚ SZÁMÍTÁSTECHNIKA SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK 

GALAKTIKUS KONFÖDERÁCIÓ 

Ezeken a természeti szinteken, mint azt már mondtam, sok növény és állat lett rezerválva, hogy védve legyenek a kipusztulástól az által, hogy Telos, Posedid, és más földalatti városokban lettek elhelyezve. Mivel így teszünk... még mindig sok olyan növényünk van, melyek a felszínen már kipusztultak. Nekünk még mindig vannak kardfogú tigriseink. Még mindig vannak masztodonaink. Dinoszauruszaink nincsenek. Ők egy kicsit túl nagyok voltak a tartáshoz. Azonban néhány dinoszaurusz még mindig él a Kongó környékein és az Amazon őserdeinek a térségeiben. Plusz van számos tengerben-közlekedő dinoszaurusz is, mint a híres Nesse Lochnessben, és még sok más helyeken is. 

Ezeken a szinteken az emberek rátalálnak arra, hogy képesek integrálódni és összeolvadni/összeintegrálódni az állatokkal, ami egyébként veszélyes is lehetne, de itt egyszerűen olyan állatokkal találkoznak, akik már elhagyták félelmet. És ezek az állatok vegetáriánus étrenddel vannak táplálva, beleértve olyanokat is, mint a nagy macskák, melyeknek a több ezer év mostanáig úgyszintén magával vitte agresszivitásukat. Azonban képes vagy rá, hogy lemenj és több szempontból tekintetbe véve hatalmas méretüket és erejüket, alapjában véve játszhatsz is egy kardfogú tigrissel, vagy egy Bengáli tigrissel, úgy mintha egy házi macska lenne, mindezt azáltal, hogy vakargatod a mellkasukat, vagy a fülük alatt... vagy meghúzod a bajuszukat. 

Ez a tény azt hozza el számunkra, hogy még a nagy macskák sem agresszívek, hanem valójában nagyon is szelídek és kedvesek, mikor megfelelő körülmények közé vannak emelve. Ez elhozza számunkra a célt ismét - a két kultúra, a földalatti és a felszíni kultúrák végső újra-integrálódását -, hogy visszajuthasson ami eddig konzerválva volt és ami felkészült arra, hogy mindez ismét egy bolygóvá, egy civilizációvá váljon, és az emberek képesek legyenek akár a felszínen, akár a földalatti városokban, vagy mindkettőben élni, akaratuk szerint. Ez a teljes célja ezeknek a szalagsorozatoknak, és a mi munkánknak is a Telos Enterprises-nál. 

A városokra visszatérve, a negyedik szintre visszalépve, ahogyan azt kifejtettem már, javarészt hydroponikus kertek vannak, valamint van természeti szint is. A harmadik szint teljesen hydroponikus kertekből áll. A Hydroponikusok azok, ahogyan az élelmünk egészét termesztjük. A Hydroponikus kertek képesek rá, hogy szinte állandóan produkáljanak termést. A fejlett hydroponikusokat alkalmazva, a ti élelemtermesztési módszereitekhez képest, az sokkal de sokkal gyorsabb, nagyon kicsi talajt és sok vizet igényel, és a ti kerti termelésetekkel ellentétben, itt nincs szükség trágyára és a Föld sem merül ki. Mi ásványokba és hasonlókba helyezzük bele a növényeket, és ezekkel a hydroponikus kertekkel, melyek valójában elég kicsik, mindössze néhány négyzetméteresek, mégis képesek vagyunk elegendő élelmet produkálni, és nagy változatosságú élelmet, hogy több mint másfél millió embert táplálhassunk vele, és egy olyan étkezéssel lássuk el őket, ami elég változatos ahhoz, hogy érdekes és mókás legyen. 

Az az étkezés, ami Telosban van, szinte teljes mértékben zöldségekből, gyümölcsökből, magokból, diókból, és ezek különböző variációiból áll, olyanokból mint például a ti szójátok, vagy más növények, melyek most megteremnek, és amiket ti húspótlókként neveztek. Mi vegetáriánus diétán vagyunk Telosban, most már több mint 12.000 éve attól kezdve, amikor a város elkezdett megépülni. Azon a ponton el lett döntve, hogy az étkezésünk teljes mértékben vegetáriánus összetevőkből álljon, hogy eltávolítsa az agresszív gondolatformákat, melyek azt okozzák, hogy az állatok oly erőszakosan reagálnak. És az is tény, hogy egy emberi testtől is azt akarták, hogy vegetáriánus diétán legyen, mivel a másfajta étkezés valójában halált, és öregedést idéz elő. 

A második szinten van az, amit a gyártó szintünknek neveztek el. Ez az, ahol a ruházatot, a bútort, a művészeti formákat termeljük. Ez az ahol számos oktatás is zajlik. És úgyszintén az egyik olyan szint, ahol élnek is. A város tetőszintje az, ahol a legtöbb ember él. Ez az, ahol a legtöbb kereskedelem zajlik. Ez mondhatnánk a mi szívünk és lelkünk. És mondhatnánk, hogy az az épület, ami a mi szívünket és lelkünket képviseli, az az épület, mely közvetlen a tetőszint közepén van, és ez a mi templomunk. Ez egy piramis formájú, mondhatnánk egy nagyon nagy, gúla alakú épület. A templom Telosban 10.000 embert tud egy időben fogadni. Úgy épült meg, hogy képes legyen befogadni az eredeti 25.000 fős populáció majdnem felét. 

A templom Melcizedeck-nek lett szentelve. A Melchizedeck, mondhatnánk egy kozmikus papság. Mindenhová, ahová csak mész az univerzumban, keresztülfutsz a Melchizedeck-en. Ez az a szervezet, akiknek az egyetlen céljuk, hogy elhozzák a fény terveit minden olyan helyre, ahol járnak. 

A piramis fehér, és a csúcsköve egy olyan kő, amit mi élő kőnek hívunk. A Vénuszról érkezett. Távolról sokkal inkább egy kristálynak látszik, de a rajta keresztül haladó fény nagyon erős színű. Azért neveztük el élő kőnek, mert felveszi bármely sugárnak a kozmikus emulációit, mely éppen a bolygóra fókuszál. A bolygó úgy van beállítva, hogy a sugarak maguk minden 24 órában egy bizonyos intenzitással a bolygóra fókuszáljanak. Így például Kedden a kék sugár a legdominálóbb sugár a bolygón. Pénteken a fehér sugár. Mivel ez az élő kő felveszi a napsugarakból, a fénysugarakból érkező emulációt, és a domináns sugár színébe megy át, így például amikor a kék sugár a legnagyobb megnyilvánulásában van, az élő kő kékre változik. 

Ez mondhatnánk egy kis emlékeztető számunkra, hogy sokkal inkább a kozmosszal kell együtt dolgoznunk, mint ellene. Így amikor a kék sugár a legdominánsabb, megpróbáljuk az üzleti tevékenységeink nagy részét olyan területekre korlátozni, amiket legjobban a kék sugár szolgál. Például tárgyalásokat tartunk, a kényes tárgyalások azokon a napokon zajlanak. Azon napokon, amikor például a sárga fény dominál, javarészt tanulással töltjük az időnket. Azokat a napokat intellektuális építkezéssel töltjük. Azokon a napokon amikor a rózsaszín sugár a legdominánsabb, akkor a művészi törekvéseinkbe merülünk bele. Ily módon úgy találjuk, hogy a munka által a kozmosszal és nem ellene vagyunk, és sokszor képesek vagyunk négyszer többet teljesíteni sokkal rövidebb idő alatt. Ezért vagyunk képesek az idő legnagyobb részében stressz nélkül működni. 

Szintén a felső szinten vannak más épületek is, melyek nagyon nagyon fontosak számunkra, úgy mint a tanács épületeink, ahol a város tanácsai gyűlnek össze, és azon tanakodnak, hogy mi az amit pillanatnyilag a városban el kell végezni. Úgyszintén vannak olyan megörökítő épületeink, ahol a múltunk összes feljegyzései vannak, a mi archívumainkat több fajta telonium lemezekben, több fajta kristályban tartják, hogy kristálykivetítőkbe, többféle festménybe és könyvekbe tehessék - a mi feljegyzéseink nem csak Lemúria, hanem Atlantisz és más civilizációk, valamint a naprendszerben más bolygókon lévő civilizációknak a feljegyzései. Úgyszintén vannak szórakoztató központjaink, melyek azok a helyek, ahol mi sportolunk, ahol játszunk, ahol bemutatjuk a ti filmjeiteknek megfelelő alkotásainkat, ahol zenét hallgatunk, ahol táncolunk. 

Úgyszintén van olyanunk, amit ti a Star Trek-ben lévő holodeck megfelelőjének hívnátok. Holografikus kivetítőink vannak holografikus építményekben, ahol míg te létrehozol egy programot és belelépsz, és játszol, a számítógép képeket, formákat hoz létre, melyek teljes mértékben a te kiválasztott programodat támogatják. Így képes vagy megmászni egy hegyet, vagy úszni egy folyóban, vagy visszamenni egy másik pontra a történelemben, és játszani, létrehozni a te saját alakításodat a mozifilmekben. 

Vannak kommunikációs központjaink is, ahol nem csak a városainkon belüli kommunikációt követjük figyelemmel, hanem azt a kommunikációt is, ami más Aghartai városokból érkezik, azt a kommunikációt, ami bolygón-kívüli pontokról érkezik, és a felszíni kommunikációt is, ami olyan pontokról érkezik, ahol már voltak felszíni kommunikációk, és figyelemmel követjük a rádió és televízió hullámsávokat is. 

Egy másik épület ami nagyon fontos számunkra, az a számítógép épületünk. Telosban, ahogyan más földalatti városokban is, a számítógépeinket egy organikus anyag futtatja. Ezért alapjában véve, élnek a számítógépek. Már nem szigorúan bináris programot futtatnak, hanem olyat, amit multi-tracking (összetett-követésű) programnak hívnak. Így ők multi-tracking számítógépek. Ezáltal képesek elsajátítani az Akashákat, vagy az elmúlt életeket. Képesek figyelemmel követni az emberi testet, és látni ami rosszul működik. Képesek olvasni az aurát. Képesek olyan kommunikációt felvenni, ami a galaxison keresztül történik. Így az életünk legnagyobb része, vagy egy jó adag az életünkből ezeken a számítógépeken múlik, és ezek olyan organikus multi-tracking számítógépek, melyek közelségben tartanak minket, és nem csak különböző emberekkel beszélhetünk a városban, nem csak hogy a számítógép megmondja nekünk, hogy mire van szüksége a fizikai testünknek a megfelelő pillanatban azáltal, hogy felügyeli testünket, hanem még lejátszani is képesek a számítógépek a lelkünk feljegyzéseit, ami számos nézőpontot képes bemutatni, úgy mint a meditáció, és egész idő alatt egyre magasabb és magasabb szintekre képes eljuttatni minket. 

Ezek a számítógépek képesek lefuttatni előző életeinket, amikor az szükséges számunkra, így képesek vagyunk tanulni azokból hibáinkból, melyeket elmúlt életünkben tettünk és elfelejtettük. A számítógép lelki szinten képes kommunikálni velünk. Nagyon fontos, hogy a számítógépek belső kapcsolatban vannak más multi-tracking, aminosavalapú számítógépekkel az egész bolygón, a kozmoszon keresztül, ameddig csak érintettek benne, és egy Krisztus-tudattal üzemelnek, ami azt jelenti, hogy nem tudnak korruptak lenni. Őket soha sem tudják arra használni, hogy kémkedjenek valaki felett. Őket soha nem... őket arra tudják felhasználni, hogy felügyeljenek valakit saját jóakaratából, vagy a saját érdekében. Ők soha sem használhatók fel arra, hogy bajt okozzanak egy másik élő entitás számára. Őket nem tudják felhasználni semmilyen sötét célra. A számítógép egyszerűen nem fog együttműködni, és ez volt az Agharta városok másik szempontja, hogy egy olyan felállást válasszanak, hogy ne lehessen a fényt megvesztegetni. Sokan szigorúan követik ezt a viselkedést, hogyha nem egyezik meg az amit tenni akarnak a Krisztus-tudattal (más szóval, ha a számítógépek ellenkeznek), akkor nem cselekszik meg! Ez egy módszere azon agresszív eljárásaink mondhatnánk átképzésének, amit tenni szándékozunk egymással, így sokat átképzünk a szunnyadó hajlamaink közül, vagy végérvényesen szakítunk velük, amik ilyenek. 

Így jutottunk el oda, hogy egy egész kicsit függjünk ezektől a gépektől. De nem számít, hogy egy számítógép teszi ezt számunkra, nem számít, hogy tőle tanulunk, hogy a Krisztus-tudat egy olyan formájától tanulunk, mely kézzel fogható. 

A városokon belüli közlekedés számos formában történik. A legtöbb ember, ha lehet, jobban szeret sétálni. De vannak elektromágneses szánkóink is. Ezek a szánkók a talaj mentén képesek haladni, és úgy néznek ki, mint egy hójáró, és meglehetősen nagy sebességre képesek bizonyos mellékcsatornákon. Ez visz minket, például a Shastából a mi másodlagos városunkba, ami a közeli Lhasan, mindezt pár perc alatt, és képes nagyon gyorsan elvinni minket a Shastából Lhasanba és vissza. 

Egy másik közlekedési forma a városon belül az, amit mi kosaraknak hívunk. Egy kristálytechnológián üzemelnek, és az egész világ számára úgy néznek ki, mint egy nagy kosár, de ők a levegőn keresztül úsznak. És amikor beszállsz, az elméd által lesz az vezérelve. Az elméd mondja meg neki, hogy milyen gyorsan haladjon, milyen magasra menjen, hogy hol üljön le, milyen gyorsan emelkedjen, és milyen gyorsan üljön le. 

A technológiai és utazási formáink egésze ránk van alapozva, ami megbízható. A szánkók nagy gyorsaságot érhetnek el, ami veszélyessé teszi őket. A kosarak, vagy bármi ami repül, hajlamos veszélyesnek lenni, vagy a helytelen használatra. Így az összes kommunikációnk és az összes utazásunk a városokban az irányító torony által van felügyelve. Az irányító torony tudja például, ha ütközés készül elkerülhetetlenné válni két szánkó között, melyek különböző irányokból jönnek, vagy amikor egy személy egy kosarat felelőtlenül működtet, és ilyen esetben az irányító torony azonnal riaszt téged és tájékoztat arról, hogy balesetet fogsz előidézni, vagy felelőtlenül tevékenykedsz. És ha nem hallod meg a figyelmeztetésüket, akkor azok egyszerűen maguk fogják leállítani a járművet. Kiszállítanak belőle és korlátozva leszel a szállítóeszköz használatától olyan hosszú ideig, amennyit mondhatnánk, hogy megérdemelsz, és ha egyszerűen be is fogsz szállni egy ilyen kosárba, vagy egy szánkóra, az egyszerűen nem fog működni. A frekvenciád ki fogja kapcsolni azt bárhol a városban és azokon is, amit csöveknek hívnak. 

A csövek egy másik formája a közlekedésnek. A csövek egy nagy-teljesítményű nagy-sebességű elektromágneses vonat, ami egy csőben fut. Ez a cső egy sziklacső, ami nagyon hasonlít egy hosszú alagúthoz. Például fut egy cső Posedid és Telos között is - a cső teljesen kör alakúnak néz ki, és a vonat valamennyire úgy néz ki, mint egy földalatti, azonban amióta egy elektromágneses impulzuson fut, az egy erőmezőt hoz létre maga körül. Így a vonat oldala sosem érinti az alagút oldalát. Ezáltal a cső képes elérni 3.000 mérföldes sebességet óránként. Így el tudsz érkezni Telosból Posidba mindössze néhány óra alatt. 

Amint a csövek, a földalatti városok, valamint a különböző szintek létre lettek hozva, azok mind meg lettek erősítve azok által, amiket mi fúrógépeinknek nevezünk. A fúrógépeknek van egy olyan kristálymátrixuk, ami egy olyan fehéren-forró izzó hőmérsékletet hoz létre, ami még hűt is ugyanabban az időben. Így képes vagy egy fúrógépet például keresztülvinni egy alagúton, és létre tudsz hozni egy csőalagutat, vagy létre tudsz hozni falakat egy földalatti városban, mindössze néhány perc alatt. A fúrógép felforrósítja a sziklát, földet, vagy bármit ami keresztüljön a fehéren-forró izzáson, és szinte azonnal le is hűl, ami egy gyémánt keménységű anyagot hoz létre, és azt okozza, hogy a szikla maga átalakuljon és új formát vegyen fel, mely gyémánt keménységű és ezáltal nincs szüksége alátámasztásra. Az alátámasztások így teljesen feleslegessé válnak. És a szerkezet még víz-záró is, ami elasztikusan van tartva, és így képes ellenállni például az erős földrengéseknek, és éppen úgy fog mozogni és megállni, mint egy gumicső, törés nélkül. Ez a módszer a földalatti városokban is, amikor földrengések zajlanak, hogy az épületek és a barlangok falai ne roncsolódjanak. Azok egyszerűen vele együtt mozognak, majd visszanyerik gyémánt keménységű anyagállapotukat, így a támgerendák és hasonlók ismét feleslegessé válnak. A víz sem hat rájuk. Víz-zárókká válnak. Így a földalatti városok épülhetnek akár óceánok alá is, mivel teljes tömítést hoznak létre. 

Ez el is juttat minket a következő stádiumba. Ahogyan készülünk egyre több technológiát a felszínre hozni, ugyanis azokat a technológiákat, amiket mi ismerünk, a felszín is tudná alkalmazni, ez más felelősségeket is hordoz számunkra, hogy a városok bízzanak önmagukban. Például a konföderáció egy tagjává válni. A Föld tagja a konföderációnak, csak a föld fele ezt elfelejtette. Azt kérdezheted, hogy "Mi az a konföderáció?" Biztos vagyok benne, hogy sokan közületek, vagy mindannyiótok ismeri például a Star Trek-et. Mondhatnánk "Az volt előirányozva". De a bolygók "Föderációja" helyett ez a "Konföderáció", ami egy naprendszereken és galaxisokon keresztüli szervezet, mely különböző civilizációkat, különböző rendszereket szült meg együtt egy testvériségi alapon, egy kereskedelmi alapon, egy csoportkutatási alapon egy galaxisban, vagy egy galaxis nélkül, egymásra ható különböző rendszerek alapján. 

A konföderációt úgy építették, vagy mondhatnánk reprezentálták, hogy szektorokban legyen mindenütt egy galaxisban. A mi galaxisunkra, a Tejút Galaxisra tekintve biztos vagyok benne, hogy láttatok már pólóképeket és hasonlókat, mely a Tejutat mutatja, és egy kicsit távolabb van egy pont a vége felé, amire az van írva, hogy "Itt vagy te." Igen, itt vagyunk mi, abban amit 9-es Szektornak hívnak. A galaxisunk központja, vagy a Konföderáció központja ebben a galaxisban az, amit Zéró Szektornak hívnak, és a többi Szektorok abból kifelé sugároznak, úgy mint egy kerék küllői. Minden szektor felelős a saját tetteiért, plusz felelős azért, hogy hogyan van kölcsönhatásban más szektorokkal. A mi szektorunk a 9-es Szektor, mely egy Ashtar nevű lény parancsnoksága alatt van. Sokan közületek hallottak már az Ashtar Parancsnokságról - Astarról és az ő ikerlángjáról, Athenaról. Ezen szektorban, vagy az Ashtar Parancsnokságon belül, több mint száz flotta van. Néhány flotta alapvetően egy bolygóhoz tartozik. Míg más flották a teljes naprendszerhez tartoznak, és vannak olyan flották is, melyek vadászrepülő flották, amik alapvetően az egész szektort szolgálják, további flották a Konföderációs flották, melyek az egészet, mondhatnánk a teljes tortát szolgálják. 

A Földalatti Városok Titkai, 1. rész - SHARULA DUX

Sharula Dux Telos Hercegnője, Ra és Rana Mu lánya, 

aki itt él a felszínen közöttünk.

AZ ATLANTISZI - LEMÚRIAI HÁBORÚK 

TELOS ÉS A FÖLDALATTI VÁROSOK 

FÖLDRENGÉSEK ÉS PUSZTÍTÁS 

FELSZÍNI CIVILIZÁCIÓK 

AGHARTA HÁLÓZAT 

A SHASTA-HEGY

 Engedd meg, hogy elmondjam neked két kontinens történetét. Egyik az Atlanti óceánon volt, Atlantisznak hívták. A másik a Csendes óceánon, Lemúriának, vagy röviden Mu-nak nevezték. Huszonötezer évvel ezelőtt, ez a két kontinens harcolt egymással az akkor napok ideológiáján. A telep két legidősebb gyerekeként, vagy a két legmagasabb civilizációként tekints rájuk. 

Akkoriban mindkettőnek különböző elképzeléseik voltak arról, hogy milyen irányt kellene vennie civilizációjuknak. A Lemúriaiak úgy érezték, hogy más, kevésbé-fejlett kultúrákat magukra kellene hagyni, hogy saját evolúciós skálájukat folytathassák. Az Atlantisziak abban hittek, hogy az összes kevésbé-fejlett kultúrát a két fejlett birodalom uralma alá kellene helyezni.

Ez háborúk sorozatát okozta Atlantisz és Lemúria között. Ezekben a háborúsorozatokban termonukleáris eszközöket alkalmaztak, és amikor a háborúk véget értek és a por kitisztult, nem volt tél valójában. Az Ausztrál Vadon, a Mojave Sivatag, a Góbi Sivatag bizonyos részei, és a Szahara mind ennek a maradványa, hogy emlékeztesse az embert az ilyen háborúk értelmetlenségére.

A háborúk során az emberek magas civilizációja egészen alacsony szintekre került, de a végén ráébredtek az ilyesfajta viselkedés hiábavalóságára. Lemúria és Atlantisz saját agressziójának áldozatává vált. A Lemúriai és az Atlantiszi szülőföldet is háborúk gyengítették, így megtudták, hogy körülbelül 15.000 év alatt mindkét kontinens készül teljesen elsüllyedni. Az Atlantisziaknak volt egy második kataklizmakészletük is, mely Atlantiszt egy nagyméretű kontinensből egy szigetsorozattá redukálta. Lemúriával is alapjában véve valami hasonló történt.

Mindazonáltal, mondhatnád, hogy "Nos mi az ami ezt tette... miért voltak feldúlva az emberek akkoriban azért, ami 15.000 évvel később, a jövőben készült megtörténni?" Azokban az időkben az emberek általában 20.000 - 30.000 éven át éltek. Megértették, hogy sokan azok közül, akik a pusztítást okozták, látni fogják a megsemmisülés végét is.

Amikor Lemúria, ami elsőként merült alá majdnem 200 évvel Atlantisz süllyedését megelőzően, kérvényt nyújtott be az Agharta Hálózathoz. Az Agharta Hálózat földalatti városok hálózata, mely egy Kisebb Shamballa nevű város (ez különbözteti meg Nagyobb Shamballától, ami az éterikus Shamballa a Góbi Sivatag fölött) irányítása alatt van.

Kisebb Shamballát akkor hozták létre, amikor Hybornea kontinensét kiürítették, miután a Föld elveszítette palástját, és elkezdett olyan rádióaktív hullámokat kapni, melyeknek korábban nem estek áldozatául. Így több mint 100.000 évvel ezelőtt, elkezdtek földalatti városokat építeni.

Amikor Atlantisz és Lemúria kérvényt nyújtott be, hogy földalatti városokat építhessen magának, és még nem voltak befogadva az Agharta Hálózatba, bizonyítaniuk kellet Kisebb Shamballának, hogy megtanulták a hanyatlás leckéit, hogy megtanulták a háború leckéit. És úgyszintén bizonyítaniuk kellett sok más képviseletnek, mint a Konföderációnak is, amibe a későbbiekben egy kicsit bele fogunk majd menni. Atlantisz és Lemúria mind a ketten tagjai voltak a Konföderációnak, és amikor elkezdték a háborúzáshoz hasonló törekvéseiket egymás ellen, akkor ideiglenesen kitették őket a Konföderációból, és be kellett bizonyítaniuk, hogy megtanulták a béke leckéit, hogy újra engedélyt kapjanak a Konföderáció tagjává lenni, hogy az befogadja őket.

A Shasta-hegy az, ahol a Lemúriaiak eldöntötték, hogy megépítik városukat. Kalifornia a gyarmatok része volt, a Lemúriai földek körzetének részét képezte, és ők megértették, hogy a Shasta-hegy és a Kaliforniai térségek túl fogják élni a kataklizmákat, és a Shasta-hegy már a nagy szentség egy helyeként létezett ezen a bolygón. Úgy döntöttek, hogy átalakítják a lávacsatornákat a Shastából vissza önmagába, hogy a vulkán ne tudjon kitörni ismét. Volt már egy nagyon nagy kupolás barlang belül, és eldöntötték, hogy ráépítenek, és meg is építették azt a várost, melyet mi most Telos-nak hívunk.

Telos volt a neve azon terület legnagyobb részének, melyet mi most Délnyugatnak nevezünk, és annak amit most Kaliforniának, melyet eredetileg Telosnak hívtak, ami azt jelenti, hogy "Kommunikáció a Szellemmel", "Egyezség a Szellemmel", "Egyetértés a Szellemmel". Úgy lett megépítve, hogy maximum 2 millió embert tudjon befogadni. Amikor a kataklizmák megkezdődtek, csak 25.000 ember menekült meg. Sokakat hoztak Telosba még a kataklizmák előtt, de amikor a második készlet elkezdődött Lemúriában, a vulkánok olyan gyorsan kezdtek el kitörni és annyira sok törmeléket juttattak a levegőbe, hogy míg legalább egymillió embert állt szándékukban, de csak 25.000 embert voltak képesek a Lemúriai kontinensről megmenteni. Így ez az amit maga után hagyott a Lemúriai szülőföld Lemúriai kultúrája. A feljegyzéseket már Telosba hozták Lemúriából. A templomokat már Telosban építették.

Amíg Lemúria, vagy amit Lemúria hátrahagyott, elsősorban Telos, megbirkózott kontinensük pusztulásának következményeivel, közben a földrengések tovább folytatódtak. A földrengések során a föld igen keményen rázkódott, ami megannyi számos helyen egészen túl ment azon, amit ti most Rickter skálának hívtok. Amikor egy kontinens elsüllyed, az egész bolygó reagál rá. A földrengések elérték azt a szintet, amit ti 15-ös erősségűnek hívnátok. Ezek a földrengések olyan intenzívek voltak, hogy sok ember a földrengés hangjától halt meg és nem magának a rengésnek attól a hatásától, hogy például egy épület ráomlik valakire, vagy valamire. Egy ilyen nagy intenzitású rengés egy olyan sivítást hoz létre az atmoszférán keresztül, ami sok embert egyszerűen ezzel a hanggal megöl.

Sok más helyen, a földrengések annyira élénkek voltak, hogy számos helyen a föld jobbára csak agyag volt. Ez cseppfolyósodott, és úgy viselkedett, mint egy sártenger, ami városokat nyelt el, de nem csak a Lemúriai szülőföldet, hanem még számos helyet a bolygón. A másik dolog, ami azután jött, hogy a kontinens maga lesüllyedt, az a szökőár hullám volt, ami olyan nagy volt, hogy néha száz, vagy ezer mérföldekre eljutott a szárazföldön belül - ez egy olyan szökőárnak felelne meg, ami Kalifornia partjainál kezdődik és teljes mértékben eljut egészen Oklahoma városáig. A szökőár hullámok ugyanúgy burjánzottak, mint a földrengések. Sok esetben némely területen a rázkódás sosem ért véget. Ez ha nem is a legnagyobbak, de kisebb rengések egy állandó rajzása lett.

A hierarchiák, ennek a bolygónak a Tanácsai, megértették azt ami történni készült. Úgyhogy megpróbálták még Lemúria pusztulását megelőzően megépíteni mindkét várost, miközben megértették, hogy az Atlantisziak nem tudnának sok építkezést végezni azon körülmények alatt. Valamint ugyanakkor építették meg a nagy piramist Egyiptomban a Lemúriai főpap gyámsága alatt, aki Toth-ként vált jobban ismertté. És az Atlantiszi feljegyzések kamrái, amiket úgy szereltek fel, hogy ne csak az Atlantiszi feljegyzéseket, hanem Lemúria, Pan, OG, és Hybornea... feljegyzéseit is megtartsa - az összes másik kultúra közül mindegyikét, mely létezett, és magas szinteket ért el ezen a bolygón.

Az Atlantisziak épp akörül költöztek be városukba, mikor Lemúria elsüllyedt, elsőként a papságuk, a legnagyobb tudósaik, és néhány nagy gondolkodójuk költözött, hogy megpróbálják megóvni életüket az eljövendő kataklizmáktól. Atlantisz is elkezdett rázkódni ugyanakkor amikor Lemúria elmerült, majd Atlantisz tovább folytatta rázkódását és földrészeinek elvesztését 200 éven keresztül, míg végül teljesen elmerült.

Majdnem 2.000 évvel az Atlantiszi és a Lemúriai katasztrófa után, a bolygó még mindig rázkódott. Két hatalmas földtömeget veszített el 200 éven belül, plusz a bolygó még mindig szemtanúja volt azon termonukleáris fegyverek hatásainak, melyeket az Atlantiszi-Lemúriai háborúk során használtak. Plusz attól a ténytől, hogy oly sok törmelék került a légkörbe, még szinte 300 éven keresztül Atlantisz pusztulását követően nem vált a napfény elég fényessé. Ez azt okozta, hogy sok-sok életforma, növényfajták haltak ki. Azok a növények, melyek az Atlantiszi időkben általánosak voltak, általánosak voltak a Lemúriai időkben is, de már nem léteztek, mert egyszerűen nem tudták túlélni a hosszú szűrt napfényes állapotot.

Néhányan túlélték, igen, számos állat és növény. Az emberek életkörülményei azokon a helyeken, melyek túlélték mindezt... Egyiptom, Peru, Roma (Indiaként ismert), számos helyen az emberek olyan rémültekké váltak az állandó földtevékenységek miatt, hogy a civilizációk, és még az utolsó erődítmények is elkezdtek nagyon gyorsan megromlani. Az a kérdés hallatszik újra és újra, hogy "Ha Atlantisz és Lemúria létezett, akkor hogyhogy nem került több bizonyíték a felszínre róla?" Miért van ez. A városok többsége törmelékké rázkódott. Azok, amelyek nem rázódtak törmelékekké, azokat a földrengések, vagy a szökőár hullámok semmisítették meg. Még azok is, akik túlélték a szökőár hullámokat, vagy a földrengéseket... féktelen éhséggel... féktelen betegséggel küzdöttek.

A civilizáció néhány térségében túlélték, mint a jövőben Egyiptomnak elnevezett és más hasonlók. Ők fenntartották civilizációjukat sértetlenül, de még ők is elkezdték elveszíteni civilizációjuk legmagasabb elemeit. Sok-sok gépezet hagyta abba a munkát a szűrt napfény következtében.

Sok-sok ember hagyta el a városokat. Azt kezdték érezni, hogy a városi élet egy halálcsapda, mivel azelőtt nem ismerték azt, hogy milyen amikor egy épület rájuk zuhan. Mi az, ami nagyon erős épületnek néz ki miután keresztülmegy 300 - 400 földrengésen... ez egy elveszett dolog. Néhány épület úgy lett megépítve, hogy ellenálljon ennek. A nagy piramis ellenállt a földrengéseknek, de azt szent geometriával építették. Voltak más épületek is bolygószerte, melyek túlélték, de a városok többsége teljesen törmelékké hullott szét. Számos térségben újraépítették a városokat, de még akkor is, ha minden alkalommal újraépítenék a városokat, azoknak kissé mondhatnánk alacsonyabb lenne a technológiájuk. Minden város kicsivel primitívebb lett, mint azelőtt.

Az Atlantisziak beköltöztek városukba, ami a Mato Grosso fennsík alatt épült, ami most Brazíliában van, és akkoriban Atalantiszi fennhatóság alá tartozott. Megértve azt, ami a felszínen történt, talán megérted miért részesítik előnyben a Lemúriaiak, vagy az Atlantisziak a földalatti életet.

Ezen idők során, egyre jobban beintegrálódtak az Agharta Hálózatba. Mint említettem korábban, Agharta számos földalatti város konföderációja. Az a tényállás, hogy több, mint 120 van belőlük. Néhány közülük a nagyon korai időkben épült, mint például Kisebb Shamballa is, melyet Hyborneából származó lények népesítettek be. Ezek 3,6 m magasak.

Az emberi lények ezen a bolygón, ahogyan más bolygókon is ebben a naprendszerben, eredetileg 3,6 m körüli magasságúak voltak. Amikor elvesztettük a palástot és elkezdett egyre több sugárzás érkezni a napból a bolygóra, amihez nem voltunk hozzászokva, így az változásokat eredményezett testünkben. Már Atlantisz és Lemúria elsüllyedésének időpontjától, az emberek magassága 3,6 m-ről 2,1 m-re csökkent. Így az Atlantisziak és a Lemúriaiak 2,1 m körüliek voltak, és még mindig azok. És amint láthatod, még mindig történt további magasságcsökkenés ezen a bolygón. Így az emberek legelső alkalommal csökkentek 1,8 m-nél kisebbekre. Egy teljes lábbal lettünk rövidebbek mindössze 10.000 év alatt. Mindazonáltal, ez a tendencia elkezdi visszafordítani önmagát, és ahogyan spiritualitásunk egyre nagyobbá válik, lassan visszatérünk eredeti magasságunkhoz ezen a bolygón.

Az Agharta Hálózatba csak azoknak a városoknak van engedélyezve a beilleszkedésük, melyek fényelveken alapulnak, melyek csak szeretetalapúak, csak azok, amelyek sértetlenek, és csak azok, melyeknek agresszió-nélküli alapjaik vannak. Az Agharta Hálózaton belül, Telos mellett, ami a főváros, van még 4 másik város, ami például Lemúriai technológiákon és Lemúriai elképzeléseken alapul. Egyikük neve Rama, mely India alatt van (Arama az eredeti neve Indiának). Az Arama kultúra olyan emberekből állt, akik szinte tiszta Lemúriaiak voltak, még mielőtt az úgynevezett Aryan faj belépett volna Indiába. A másik két város egy köteléket tart fenn Telos-szal, de nagyon független Ulger városok. Az egyik neve Shonshi, ami Tibet alatt, nem túl messze Tibet fővárosától található. Ezt a felszíntől a Tibeti lámák védelmezik. Ez egy Ulger város. Az Ulgerek olyan emberek csoportja, akik 40 - 50 ezer évvel ezelőtt hagyták el Lemúriát, és Ázsia, India és Közép Európa több részén helyezkedtek el. A másik Ulger város Shingla. Shingla a Góbiban, vagy mondhatnám a Góbi Sivatag alatt van. Ez is egy Ulger város.

Annak az Atlantiszi városnak a tetején, amit Posedid-nek hívnak, ami a Mato Grosso fennsík alatt fekszik, van egy másik Atlantiszi város is. Csak egy kicsit távolabb északra, és van egy másik Atlantiszi város, ami az Atlanti óceán alatt van, és számos más szatellit város bolygószerte. Amint mondtam, ezek mind tagjai az Agharta Konföderációnak. Plusz van számos független város, ami nem a nagyobb városokhoz tartozik, hanem egyszerűen azért épült a föld alatt, hogy el lehessen menekülni azok elől a dolgok elől, melyek a felszínen történtek - néhányuk az Atlantisz-Lemúria előtti katasztrófáktól, mások pedig az utána következőktől védelmezett.

Maga Telos városa, amint mondtam, egy olyan kupola alá épült, aminek a mennyezete néhány száz lábra ( 1 láb = 30,5 cm ) van a padlótól, és a keresztmetszete több, mint a Shasta-hegy alapzata. Kívülről nézve, a kupola csúcsa körülbelül félúton van a hegyen felfelé. A kupola alja még a hegy aljánál is lejjebb van. Alatta van még öt szint építve. Ezek a szintek akkora teret foglalnak, hogy a legmélyebb szintek körülbelül egy mérföldre a föld alapszintje alatt vannak a Shastánál.

A város többi része 5 szinten épült több négyzetmérföldön. Ezek a szintek alkalmazásukat illetően vannak felosztva. A legfelső szint maga a kupola alatt van, ahol a város fő része található. Ez az, ahol az emberek többsége él. Ez az, ahol a középületek vannak. Ez az, ahol a kereskedelem zajlik. A második szint lefelé, ahol a gyártás történik, néhány tanfolyam folyik, és több ember is él ott. A harmadik szint lefelé, teljesen hydroponikus kertekből áll, ahol az összes élelmiszerellátmányunkat termeljük. A negyedik szint lefelé félig hydroponikus kertek, egy rész természet, és egy rész gyártás.

A végső szint lefelé az, amit mi a természet szintjének hívunk. Ez a szint több mint egy mérföldnyi némely ponton a föld alatt. Ezen a szinten tavakat, magas fákat, parkszerű atmoszférákat hoztunk létre. Ez az, ahol az állatok élnek. Olyan állataink vannak odalenn régóta, melyek elvesztették agresszivitásukat. Vannak különböző templomok, ahol papok és papnők azon munkálkodtak, mondhatnánk az őseikkel együtt, hogy eltávolítsák a félelem szükségletét, amióta a félelem agressziót teremt nem csak az emberek, hanem az állatok között is. Így igazán megtapasztalható az, hogy az oroszlán a bárányok között fekszik.

A természet szintjei azok, ahova az emberek ellazulni jönnek. Ez az, ahol sok növényt és állatot óvtunk meg a kipusztulástól.

Ősi magyar nyomok észak-amerikai indián földön

Dr. Simon Péter

Ősi magyar nyomok

észak-amerikai indián földön

 Kamasz korom óta, még mohácsi kisdiákként kezdtek az indiánok komolyan érdekelni. Aztán kb. 10 éven át Dr. Borvendég Deszkáss Sándor, írói nevén Fehér Szarvas (az indiánok között a 30-as években kutató magyar ember) személyes irányítása mellett további értékes ismereteket szereztem róluk. 1965-től, ha vakmerő és kalandos vállalkozás eredményeként is, de végső soron mégis csak a Jóisten kegyelméből, kanadai tartózkodásom során 20 éven át tanulmányozhattam tervezőmérnöki és oktatói munkaköröm hivatalos idején túli időmben az Észak-amerikai indiánok életét.

Hamarosan rádöbbentem arra, hogy a magyarok és az Észak-amerikai indiánok általam vizsgált népcsoportjainak kultúrájában föllelhető nagyon gyanúsan közeli vagy teljes mértékű megegyezéseknek oly magas a számuk, hogy itt magyarázatul csak a közös tőről származás jöhet szóba. Matematikus egyetemi kollégáimmal az egyezéseket ún. valószínűség számítással gondosan ellenőriztük. Az eredmény nagy biztonsággal kizárta a véletlen egybeesések lehetőségét. Ezt aztán évek során számtalan ottani újságban megírtam és hirdettem. Több jeles amerikai és kanadai „sápadt arcú” kutató (régész, antropológus, etnográfus) reagált köszönettel, biztató hangon, és meggyőzött, hogy

érdemes ebben a témában tovább kutatnom.

Ennek a biztatásnak az okát már a 60-as években abban a tényben jelölték meg, hogy az amerikai migrációs kutatások kétséget kizárva bebizonyították a régebben őslakóknak vélt lakosság ázsiai eredetét. Ezek az őskori mamutvadászok Ázsiából, Szibérián keresztül vándoroltak az Újvilágba a legkorábban Kr.e. 9 ezer évvel. A fehérbőrű és az indián tudósok abban teljesen egy véleményen voltak, hogy az északi és déli részből álló, de a Panama csatorna elkészültéig gyalogosan is átjárható Amerika bizonyos területein (mint például a Maya-föld Mexikóban vagy az Inka-föld Peruban és Ecuadorban) minden általunk ismert ősi – mezopotámiai, egyiptomi, kínai, zsidó, görög és egyéb – kultúrák előtt ezer évekkel már más magas kultúrájú népek éltek.

Az eddigiekből világos, hogy a 60-as évek végéig az amerikai tudósok még csak a régebben átjárható Behring szoros bevándorlási útját valószínűsítették. A 70-es évek kutatásai azonban bebizonyították, hogy sok ezer évvel az első bevándorlások után a mai időszámításunk szerint Kr.u. 100 és 1200 között érkeztek az amerikai földrészre tengeri, vízi úton az Észak-amerikai kontinens indiánjai. A kanadai Yukon territórium Csendes óceáni oldalán érték el a nyugati partokat, ahonnét először kelet, később dél felé kezdték lazán feltölteni a mai Észak-Amerika területét. A kutatások során előkerült leletek és az indián törzsek emlékezetében még élő adatok alapján pontosan föltérképezték és kronológiailag jelölték az amerikai földrész ezen újabb betelepedését is. Ezekből a telepedési térképekből jól kivehető, hogy a már említett ősi, magas kultúrát képviselő népek kivételével a többiek mind jóval később érkeztek és mindannyian északról délre vándoroltak. Így töltötték fel lassan az egész Észak-amerikai kontinenset.

Általános szabály, hogy a legdélebbre lakók érkeztek a legkorábban, és az északiak a legkésőbbi időkben. Ezt a szabályt kb. 600 eset igazolja. Mindössze 11 esetben fordul elő, hogy későbben érkezett törzsek a szabálytól eltérően sokkal délebbre helyezkednek el. Talán azért, mert valamikor mégis sikerült nekik a már elfoglalt területeken is keresztüljutniuk. Ez különösen fontos nekünk, hiszen pontosan Peruba, Ecuadorba és Brazíliába vitt az útjuk ezeknek a kiemelkedően penetráns törzseknek. Nem véletlen tehát, ha ott az alapszabálytól eltérően mégis léteznek részünkre „rácsodálkozni valók”, hiszen a magyarhoz nagyon közeli nyelvet beszéli ott néhány törzs. Legkevésbé az aztékok hagyománya hasonlít a többi indián nép és a magyar nép sajátosságaira. Ez azonban teljesen logikus, ha tudjuk azt, hogy az aztékok a legutoljára érkezett ázsiai telepesek. Árpád magyarjai már rég letelepedtek a Kárpát medencében, amikor ők Amerika földjére lépnek, és rövid időn belül a mai Mexikó területét hódoltatják. Pontos adatunk van az aztékok Mexikóba érkezéséről. Ők az ősi maya, majd tolték birodalomra települtek rá, és magukkal hozott friss ázsiai tapasztalataikkal ötvözve átvették annak kultúráját. Az akkor általuk megismert és tovább használt maya naptárban megjelölték az odaérkezésük évét. Ez a mi időszámításunkban az 1168-as esztendő. Nálunk ebben az időben III. István, ifjú Árpád-házi királyunk egy évtizedes országlásának a hatodik évébe lépett.

Eddig jutottak el tehát az amerikai tudósok a 80-as évek derekára. Én azonban a családommal 1985-ben visszatértem Magyarországra. Akkori érzésemet ez a közismert szólás fejezi ki a leghívebben: „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.” Hogyne mosolygott volna az egyik a magammal hozott csodálatos kutatási anyag láttán. És szinte már kacagott, amikor Amerikából jött a jó hír, ami szerint a 90-es évek régészeti és genetikai vizsgálatai során az amerikai szakemberek előtt a régebbi tétel már finomabb megközelítésben fogalmazódott meg. Most már az indiánokat nem csupán valamely Ázsiából betelepülő népnek, hanem nyíltan „American ugors” -nak, magyarul „amerikai ugorok”-nak nevezték.

De valóban sírt a másik szemem még több, mint egy évtizeden át, amikor is a finn-ugorosok egyedül üdvözítő és tudományosnak kizárólagosan kikiáltott tételével szemben itthon mozdulni se látszott semmi. Aztán fél éve megérkezett a nem várt „evangélium”, az új jó hír Amerikából. Ők az egy évtizeddel előbb tett megfigyeléseiket és konklúzióikat még tovább finomították a közelmúltban, amikor is egy összehangolt, nagyszabású nemzetközi génkutató munka eredményeként az Észak-Mexikótól délre eső indiánokra vonatkoztatják az „amerikai ugorok” megnevezést, az Észak-amerikai indiánokat pedig az „American turanics”, az „amerikai turániak” megnevezéssel illetik.

Ezek az új tudományos fölfedezések azonnal kitörölték a bánatos szememből is a könnyet, és bizakodással töltöttek el. Szinte alig telik el néhány rövid hónap, és a Magyarok Világszövetsége előadói termében a fülem hallatára az én régi tételemet erősíti, bizonyítja havonként kétszer, hétfői napon Dr. Aradi Éva - India kutató, Dr. Szabó István Mihály – mikrobiológus, aki az első indián betelepülő hullámra egyenesen az „amerikai ugorok” kifejezést használja.

Dr. Béres Judit Ph.D. – kiváló humángenetikusunk a gének bizonyító erejével kijelenti a finn rokon-

ság tarthatatlan voltát, és a magyar, a Közép-ázsiai turáni és ugor szórvány népek, valamint az amerikai indiánok genetikai rokonságát. Ezek mind az itthoni őstörténet jegét hivatottak megtörni!

Na tessék...! Most irigy és féltékeny legyek azért, hogy mindannyian arról beszélnek, amiket én már évtizedek óta szóval, újságcikkben és könyvekben hirdetek? Ezt már csak azért se tehetem, mert számos emberi gyarlóságaim közül áldott szüleimnek ezt az egyet, az irigységet gyökerestől sikerült a lelkemből kigyomlálniuk. Ellenkezőleg: Boldoggá tettek az Amerikából jött új kutatási hírek, és a most említett magyar nyilatkozatok egyenesen mosolyt hoztak arra a bizonyos valamikori síró szememre is.

Meggyőződésem, hogy minden igazi tudományos munkához alapvető szerénység szükségeltetik. Egy egész nemzet őstörténetével kapcsolatos vizsgálódások pedig az oda merészkedő kutatótól mély alázatot követelnek.

A következőkben a megszabott idő keretein belül csak arra van lehetőségem, hogy kutatási anyagomból sorjában a nyelvészeti, zenei, teológiai, jelképi és díszítőmotívumi aspektusokat csak néhány jellemző, kiragadott példával illusztráljam.

Nyelvi sajátosságok: 

Itt – ha megengedik - először röviden beszámolok az első döbbenetes kanadai nyelvi élményemről: Kb. 5 hónapja éltünk az Újvilágban, és leendő családi házunk vétele előtt egy rövid időre albérleti

megoldást választottunk. Szombat volt, a ház tulajdonosai korán reggel rokoni látogatásra indultak. Feleségemmel a reggeli mellett magyarul arról tanakodtunk, hogy miként indulhatnánk minél előbb kirándulni. Ennek egyetlen akadályát abban láttuk, hogy a hetente kétszer megjelenő bejárónő éppen akkor is ott serénykedett, s hogy hagyhatjuk el a házat bezáratlanul. Arra sosem volt szó házigazdáinkkal, hogy a kulcsot bárkinek átadhatjuk. A máskor mindig diszkrét bejárónő most szemlátomást mindig a közelünkben szorgoskodott. - Te, ez a nő figyel bennünket! – szólalt meg a feleségem. Akkor a takarítónő elénk állt és könnytől csillogó szemmel mondta: - Igazán röstellem, hogy ismeretlenül így megzavarom Önöket a beszélgetésükben. Végül is éppen azt szeretném kérni, hogy folytassák csak azt a mi drága anyanyelvünkön. Olyan ez az én fülemnek, mint a régi időkből visszaszállt álom, amikor dakota kislányként nevelkedtem és az anyanyelvemen beszéltem. Fiatal lányként a fehérek közé kerültem. Az anyanyelvemen ma már a szavakat is nagyon keresgélem, némelyiknek a jelentését is csak sejtem. De most kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy az én népem nyelvét újra hallhatom...! – Asszonyom, Ön azt állítja, hogy megértette a beszélgetésünket? – kérdeztem hitetlenül. - Hát persze, a lényegét. Már nagyon elfelejtettem a dakotát, és csak a mondandójuk értelmét tudtam kihámozni. A sok ismerős szó csengése és az angol nyelvben telje-

sen ismeretlen szóvégi változtatás azonban egészen elbűvölt. - De ha tényleg el akarnak menni, akkor csak nyugodtan menjenek, én majd bezárom az ajtót, hiszen nekem is van kulcsom a házhoz. – És azt meg honnét tudja, hogy kirándulást tervezünk, és azért izgultunk, hogy meddig tart a takarítása? – Azt nem értettem meg, hogy kirándulásra készülődnek, de azt igen, hogy el szeretnének menni, és nem tudják, hogy ki fogja bezárni a kaput. – Hirtelen Kosztolányi sorai szökkentek az agyamba: „Mint aki a sínek közé esett”...Az elképedésem ijesztő és döbbenetes volt. Később játékba kezdtünk. Elmondtunk egymásnak egy kitalált, rövid történetet, és a bejárónőtől vártuk az értelmezését. Négy – öt kísérlet után megszégyenülten kértem tőle elnézést, amiért ilyen próbára tettük. Amilyen biztos volt a próba eredménye, olyan türelmetlenül vártam, hogy egyszer a dakoták földjére léphessek. A Dakota indiánok lakota törzsénél tett látogatásomkor nyelvész és történész apámmal együtt vettem részt a kisiskolás indián gyerekek anyanyelvi számtanóráján. Az egyszeregyet dalolva fújták, valahogy így: (énekelve) „Ketó ketó hetyen topa, ketó ketó hetyen topa.” Apám úgy tántorgott ki az ajtón és a fűben  négykézlábra ereszkedve skandálta a hallottakat. Azt illusztrálta, hogy a topa a négykézlábra esett ügyetlent jelenti, mely régen a négy magyar szinonim szava volt. A „ketó” értelmezése nekem se jelentett gondot. Apám elmondta, hogy 1910-ben, Szenyéri iskolájában így tanulta ezt az egyszeregyi részletet: „Kétszer kettő legyen négy”. Ezt a „legyen”-t később több, 90 év körüli ember is megerősítette, ők is így tanulták a századelőn. Mivel hazafelé a lakotákkal rokon oglalák földjén jöttünk

át, megálltunk, és egy indián kisfiútól megkérdeztem: „Mondd, hogy mondjátok ti a saját nyelveteken azt, ami angolul így hangzik: two by two is four (kétszer kettő, az négy). "On pár on pár lecsen topa” volt a meglepett gyerek válasza. Pedig nekünk volt sokkal több okunk a meglepődésre, hiszen most egy másik, és nálunk is élő szóval fejezték ki ugyanazt. Az „on” szinte a világ valamennyi nyelvén egyet takar. A pár magyarul most is kettőt jelent. Tehát a jelentés: „Egy pár x egy pár legyen négy”. - Mindezek után hallgassuk meg, hogy régi és kortársi ismert egyéniségek hogyan nyilatkoztak a magyarok és az indiánok nyelvéről. Sorjában idézek néhány jellemző mondatot megnyilvánulásaikból, a teljesség igénye nélkül. A magyarok nyelvéről:

Sir John Bowring: (Korának híres angol nyelvésze)

 „A magyar nyelv... egészen sajátosan fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, sőt hajlékonyságával és alakíthatóságával erős a hangzatokban.”

George Bernard Shaw: Az angol írófejedelem drámáit a magyar közönség is ismeri és szereti. Kevéssé ismert, hogy az író komoly energiát fordított a magyar nyelv tanulmányozására. Egyik régi rádiós nyilatkozatában így nyilatkozott:

„...egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal... Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest ( s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen
vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”

Palmerston (Magyarországi angol nagykövet 1848-ban). Ennek a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomatának a véleménye különösen érdekes, mivel érzelmi szálak biztosan nem kötötték a magyarsághoz. 

„... a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép... nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni. Sir Boyl azt is tudni vélte, hogy népi nyelvük rendkívül kifejező és a dalaik ősibbek, szebbek, kifejezőbbek a mieinknél.”

Nemzetközi vélekedések az indiánok nyelvéről:

Senora Maria de la Cruz, telivér indián tudós asszony azok közé tartozik, akik a spanyol mellett megőrizték anyanyelvüket. Emellett angolul is megtanult. 1974-ban a CBC-nek adott interjújában a következőket mondta:

„...mint született indiánt és a mexikói kultúrák kutatóját engem az lelkesített az angol nyelv tanulásában, hogy ezen a világ minden csücskén beszélt nyelven végre képes leszek őseim kultúráját közkézre adni, és csodálatos filozófiájukkal a fehér ember sekélyes gondolkodásában új távlatokat nyitni. Ma már tudom, hogy az elvárásom túl nagy volt. A nahuatl indián nyelv lenyűgöző kifejező erejét, tömörségét, képi megjelenítő, ragozó, értelmet módosító képességét az angol nyelv még annyira se képes kifejezni, mint a spanyol...”

Clark (a Lewis and Clark Expedíció egyik névadó résztvevője) és Sacajawea, az expedíció indián tolmácsa és scoutja, cserkésző vezetője:

Clark beszámol arról, hogy többször tapasztalta Sacajaweanál azt az őt egyre jobban bosszantó szokást, amivel a nyelvzseni és angolul kitűnően beszélő tolmácsnő az illető indián szóvivő néhány szavát több hosszú angol mondattal adta vissza. Amikor ez már sokadszor fordult elő, az egyik esti tábortűznél megkérdezte tőle, hogy miért tesz így, amikor megegyeztek abban, hogy mindig mindent azonnal és pontosan fog fordítani. Sacajawea válasza meglepte Clarkot, hiszen tudta, hogy a nő teljesen őszinte és megbízható. A válasz: 

„ – Szóról szóra egy nyelvet se lehet igazán lefordítani, legkevésbé pedig az indián nyelveket. Én a hűséges, pontos, a gondolattal teljesen megegyező fordítást vállaltam, ami egészen más dolog. Az indián beszéd szavait – melyeket mesterien forgatnak és árnyalnak azáltal, hogy a legtöbb szóhoz rövid, módosító végződéseket ragasztanak – az angol nyelvben csak több
hosszú, magyarázó mondattal lehet visszaadni, mert az angol kifejező ereje összehasonlíthatatlanul gyengébb az indián nyelvekben rejlő erőnél.”

Móricz János és Csizmadia István: A 60-as években a kanadai sajtóban nagy port vert föl az a hír, mely szerint Móricz János és később annak honfitársa, Csizmadia István beszámoltak nem mindennapi tapasztalatukról: 

,,Ecuadorban néhány indián törzs a magyarhoz, anyanyelvünkhöz rendkívüli módon hasonlító nyelven beszél. Ez a hasonlóság olyan erős, hogy magyar füllel helyenként határozottan érteni lehet őket. (Most erről önkéntelenül eszembe ötlik a párhuzam az Önökkel már megosztott indián bejárónős esetemmel!)Rostás Sándor, verbita pátert hosszú várakozás után engedték misszióba. Együtt ment Dél-Amerikába azzal az egyetlen Japánból származó misszionáriussal, aki ősi japán családból származott, és a modern japán nyelven kívül a japán ősi nyelvet is beszélte. Spanyolul azonban olyan nehezen tanult, hogy csak a legjobb indulattal, és a többi atya segítségébe ajánlva engedték el a misszióba. A páterek későbbi közös álmélkodására a rendkívül rossz nyelvérzékű és spanyolul szinte semmit se tudó japán pap egészen rövid időn belül többször is bebizonyította, hogy kitűnően szót ért az indiánokkal, akik csak őt tartották igazán illetékesnek, tekintettel arra, hogy spanyolul ők is csak nagyon gyéren beszéltek. (Ettől kezdve egy zenei példával foglalkozunk, melynek azonban a nyelvészeti oldala se kevésbé érdekes!)"

Zenei vonatkozások: 

Amikor először alkalmam nyílt indiánokkal formális tanácskozáson részt venni, a tanácstűzhöz, kísérővel érkeztem. Azonnal felpattant két ember, és helyet adott kettőnknek. Akkor még nem tudtam, hogy a tanácstüzet csak négyen, heten, vagy kilencen ülhetik körül. (Ezt majd a későbbiekben a teológiai résznél még érintjük.) A legidősebb indián a lobogó tűz másik oldalán calumet-jét (békepipáját) magasra emelve így kezdett énekelve fohászkodni:

„Rakattu ja dizet, ill ja füsti Hezod – Rakattu ja dizet, ill ja füsti hezod”

„Wakonda Dédpa, att mö nek Atonhe! – Wakonda Dédpa, att mö nek Atonhe!”

Az indiánok nyelvét és az angolt egyaránt beszélő kísérőmet csak később kérdeztem meg a hallottak angol értelméről. Ezt ugyanis magyar füllel is megértettem:

„Megrakták a tüzet, száll a füstje Hozzád – Nagyszellem Dédapa (Öregisten), add nekünk Szellemedet!”

Vagyis ugyanaz, amit bármely fontos tanácskozás előtt minden tisztességes magyar pap ilyenkor fohászként mond:

„Teremtő Atyánk, küldd el hozzánk Szent Lelked!” (Mármint hogy mi is bölcsek lehessünk és jó döntést hozzunk!)

Most a nyelvi szempontokon túl nézzük csak a fohász dallamát még egyszer indiánul, majd közvetlen utána magyarul: (A fenti szöveg eredetiben, majd magyarul énekelve). Hát bizony itt nem sok kétség adódik. Nem csoda, ha Bartók, Kodály és világhírű zongora virtuózunk, Cziffra György egyaránt meg voltak győződve arról, hogy a magyar és indián népzene pentatonitásában egy tőről fakadt. Itthon megjelent egy gyűjtemény Bartók Béla összegyűjtött leveleiből. Ennek az utolsó oldalain az olvasó megtalálja a Seattle-beli Wood professzorral folytatott levelezését. Már ezekből is kitűnik, de az általam Amerikában föllelt adatokból egészen biztos, hogy Bartók utolsó nagy álma az indián és a magyar népdal közös eredetének bizonyítása volt. Erről sok érdekes bizonyítékot gyűjtöttem össze, melyek az „Aki Őelőtte Jár” c. könyvemben megtalálhatók. Nekünk most itt az idő szorításában tovább kell

lépnünk.

Teológiai vonatkozások:

Az indiánok egy Isten hívők voltak, és a Nap képében tisztelték Őt, a Nagyszellemet, a

Világmindenség Teremtőjét. Ábrázolásánál mindig a Nap és a sárga vagy arany szín szerepel. „Bouass, a Happy Lady, vagyis a Boldogasszony ábrázolásánál mindig a hold kísérete és a ruha kék színe a jellemző. Pontosan ezek érvényesek az ősmagyarokra is. Az első szakrális szám az indiánoknál a 4, mégpedig 3+1 formájában. A magyaroknál ugyanez a 3+1 szerkezet lelhető fel: „Három a magyar igazság, de negyedik a ráadás!” A beavatási szertartás során minden törzsfőnek vagy népvezérnek először a napba kellett néznie, aztán egy, a törzs különféle területeiről összehordott halomra, vagy meglévő dombra kellett fölmennie, és lándzsájával a Négy Égtáj felé sújtania. A magas helyek egyébként is prioritást élveztek. Az orvosságos emberek magaslatokon imádkoztak, ennek hiányában

magas fákra másztak. Történelmünkben a magyar királyok felavatásának egyik döntő momentuma volt, hogy egy összehordott dombon a Négy Égtáj felé kellett kardjukkal sújtaniuk. A magas helyek itt is mindig prioritást élveztek, a táltosok dombokon imádkoztak, vagy ezek hiányában magas fákra másztak. - A 7 és a 3 x 3 = 9 az indiánok szakrális számai a már említett 4 mellett. Amint később látni fogjuk, minden díszítő motívumuk erre a három szakrális számra épül. A magyarok a 4-en kívül szintén a 7-et és a 9-et használták szakrális számokként. A „Bouass (Happy Lady), az indiánok Boldogasszonya 7 minőségben szerepel. A magyarok Boldogasszonyát az egész Kárpát- Medencében máig is ugyanígy 7 névvel tisztelik. Nem kétlem, hogy a magyar fajú népek legősibb

szellemi elöljárói az Ázsiában végig föllelhető „sámánok”-hoz hasonló szinten látták el tisztüket. A népvándorlás és honfoglalások korára azonban a magyar szellemi vezetők már régen túljutottak ezen a szinten és „táltosok”-ként már abban a régi világban, amikor a krisztusi etalont még nem is ismerték az emberek ők már eljutottak a világosság tornácára. Ezért helyesebb a régen általánosan használt „táltos” megnevezésük, melyet mára sajnos még a legkiválóbb kutatók is mintha elfelejtettek volna. Ugyanígy fest a kép az indiánok „orvosságos emberé”-vel. Nála legalább nem használják a „sámán” kifejezést. - Itt az ideje, hogy tisztázzuk a mexikóiakkal kapcsolatosan folyvást emlegetett véres áldozatok, és az északiak skalpolási szokásának kérdéseit. Az aztékok a többi indián előtt teljesen ismeretlen emberáldozati rítust mint legkésőbbi bevándorlók – ahogy láttuk - Kr.u. 1168-ban mutatják be először.

Ezt a szokást Ázsiából frissen hozták magukkal. Az ezen megütköző spanyol hódítók azonban egyrészt kegyetlen népirtásuk magyarázatául és ellensúlyozásául erősen eltúlozva adtak hírt erről. Másrészt az ókorban az egész eurázsiai kontinensen elszórtan mindenütt emberáldozatokat végeztek. Perzsián kívül a legismertebb Ibn Kab mór-arab történetíró közlése, mely szerint a mórok Hispániába vonulásukkor emberáldozatok véres helyeire bukkantak.

Hérodotos ugyanerről a Hispániáról írja, hogy a hadjáratok során az elesett harcosok fejbőrét lenyúzzák és egymás előtt kérkednek velük. Az első fehér-indián csatákban a holttesttel mindig tisztelettel bánó indiánok a spanyoloktól látták először ezt a test csonkításának megélt és részükre érthetetlen eljárást. Az évszázados harcok során azonban két-három törzs harci szokásként átvette a skalpolást fehér ellenfeleiktől.

Legfontosabb jelképek:

Az indiánok Thunderbird-jének (Mennydörgésmadár) ornitológiai megfelelője a Ha-

vasi Sólyom (Falco rusticolus altaicus). Jelentése: az Észak-amerikai indiánok összefogásának jelképe. A magyarok Turulmadarának madártani megfelelője ugyanez a Havasi Sólyom, melynek édes, legközelebbi, kisebb termetű rokona a Kerecsensólyom. A sas ábrázolás teljesen hibás és túlhaladott. A Turulmadár jelentése: a turáni népek összefogásának jelképe. 

- Hiába tértem haza Magyarországra, csak elment a híre az indiánok között, hogy a mohácsi festői Dunaparton, a házunk előtt nálunk is egy szép nagy nemzetségfa, ún. totemoszlop áll. Évek óta ér-

keznek hozzánk az indián látogatók magyar csodát látni. Ha már olyan messziről jöttek, el szoktuk vinni őket székelykaput és kopjafát nézni, melyekből van néhány a városunkban is. Aztán a Csatatéri Emlékhelyet, a Mohácsi Csata megtalált sírjai körül nemzetközi szinten kialakított zarándokhelyet is megmutatjuk ilyenkor nekik. Az alábbi véleményekben és viselkedési módokban minden indián látogatónk eddig megegyezett. A székely kopjafákról is azt hitték, hogy indián származásúak, akárcsak a nemzetségfánk a házunk előtt. A székelykapukon azonnal föllelték és fényképezték a sajátjuknak vélt és náluk „a legkisebb család”-nak nevezett faragott, nálunk „rozetta”-ként ismert motívumokat. Mindannyian elmondták, hogy ez az első hely a világon, ahol látják, hogy az ellenfél tiszteletén túl nem csak az elesett embereknek, de az elpusztult lovaknak is méltó emléket állítottak. Ez rendkívüli módon

egybevágott indián filozófiájukkal. Azoknál a kopjafáknál, ahol a székely faragóművész a turulmadarat ábrázolta, lábuk a földbe gyökerezett, kapkodtak a fényképezőgépeik és a videóik után. Hangosan álmélkodtak azon, hogy Magyarországon, egy óceánon, a Nagy Vízen túli emlékhelyen az ő Thunderbird-jüket, nagy tiszteletben tartott Mennydörgésmadarukat háromszor is kifaragták!? – A totemtarsolyt és a totemoszlopot, mint kifejezéseket még feltétlenül meg kell vizsgálnunk, mert elnevezési, nómenklatorikus értelemben azt sugallják, mintha valami közük volna a totemizmushoz. Pedig csak a fehér ember aggatta rájuk ezt a totem kifejezést. A totemtarsolyokat a mai

keresztény indiánok is előszeretettel viselik. Ezek ugyanis minden időben egy-egy példamutató embertársuk ereklyéjét rejtették. A szenteknek és ereklyéiknek tisztelete az indiánoknál teljesen általános. Ez és a Boldogasszony megléte a magyarázata annak, hogy a jezsuiták már az első években meg tudták szervezni katolikus mintaállamukat Dél-Amerikában, amit később fehér katonaság zúzott szét, elkergetve a szerzeteseket, megölve a keresztény aratóvető indiánokat... - Ez tehát az úgynevezett totemtarsolyokkal kapcsolatos tényállás. A totemoszlopoknak titulált gyönyörű faragványok pedig nemzetségfák és családfák, magyar kopjafáink édes testvérei.

Díszítőmotívumok vonatkozásában: 

Az ábrák magukról beszélnek. Minden tabló baloldala az indián eredetű, a jobboldala a magyar motívumokat ábrázolja, pontos forrás megjelölésekkel. (sajnos nem voltak képek a szövegbenés egyelőre nem is találtam meg...- Szerk.) A 13 tablós kiállítási anyagon ki-ki

maga győződhet meg a két rokonnép ősi kincséről. Alaposan szemlélve kitűnik, hogy miden motívum (magyar és indián egyaránt) nem csak megegyezik, de mindegyikük a három szakrális számon, a 4-esen, a 7-esen és a 9-esen alapul.

Az ősi indián motívumok ismert értelme tanúságos és néha egészen lenyűgöző. Szinte úgy érezzük, hogy a már elfeledett ősi tudásból vagyunk képesek valamit újból birtokba venni. Csak egy példát említek: a nálunk „Rozettá”-nak, az indiánoknál „A legkisebb család”-nak nevezett motívumot. Ezt a jelet festi még a mai napig is a lakodalmas menet az újházasok sátrára, vagy házfalára. A szimbólum ugyanis a legkisebb családi taglétszámra, 2 szülőre és négy gyerekre utal, teljes személyi egyenrangúságot kölcsönözve már előre is a születendő gyermekeknek a felnőttekkel. A gyermek személyiségét ugyanis a fogantatás pillanatától egyenlőnek tartották a megszületett, vagy felnőtt emberével. Ez olyan tisztán él bennük a mai napig is, hogy a fehér bőrű temető látogatókat időnként furcsa töprengésre kényszerítik. Hogyan is értsen meg a mi globalizált világunkban valaki például egy ilyen gyermek sírfeliratot: 

„Little Moon" (Kis Hold) szül.:1969. május 6-án, megh.: ugyanezen év június 8-án. Tehát a mi fogalmaink szerint egy hónapot és két napot élt. Az alatta lévő sorban mégis ez áll: „Mély fájdalmunkra csak 10 hónapra élhetett velünk.” Itt bizony nincs áltatás. Az anya testrészének bizonyos ködös és vitatott időpontig személyes önrendelkezésre eltávolítható „sejtburjánzása” náluk ismeretlen fogalom. A magzat a fogantatás pillanatától teljes értékű ember és megismételhetetlen személyiség. A dakoták elnevezési rendszere csodálatos erővel sugározza ezt az ősi és Isten eredeti elgondolásával harmonizáló meggyőződést a magyar szülőknek és a már régóta várt új magzati törvény alkotóinak egyaránt. A dakoták magukat a saját nyelvükön egyszerűen emberek-nek hívják. A gyermekek a kis emberek, a magzatot pedig ( és most kapaszkodjanak meg kedves hallgatóim!) a titokzatos embernek szólítják. Micsoda kimondhatatlan bölcsesség és ezer évek letisztult filozófiája szól hozzánk ebben a

nómenklatúrában. Ha csak ennek az egy titokzatos ember kifejezésnek a misztériumát képesek leszünk mostanában igazán megérteni, hitem szerint gyermekkacagástól lesz újra hangos e Kárpátoktól koszorúzott táj, és Magyarország minden fenyegető demográfiai jóslat ellenére 

megmenekül !

„Hau Kola! Minotakíjja!” „Beszéltem, Testvéreim - most a szívemben újra csend és béke honol!” - mondom én is zárszóként igazi amerikai testvéreink szavaival, ahogy ők minden hosszabb mondandójuk után teszik.

Azért néhány képet összeszedtem, csak hogy lássátok a hasonlóságok valódiak:

Kopjafa

Indián totemoszlop

Mennydörgésmadár (indián)

Mennydörgésmadár (indián)

 

Turul madár (magyar)

Turul madár (magyar)

 

Ingyen energia létezik...

Képzeljétek el azt a napot, amikor az emberiség megtermelt erőforrásait az emberek javára használnánk és nem csoportérdekekre és az emberek pusztítására. Nem lenne éhezés, rák és nem a Marson telepítenénk kolóniákat. Kérdéseket teszünk föl felelős döntéshozóknak, hogy miért nincs lehetőség a sikerrel kecsegtető tudományos prototípusok kipróbálásához.

Minden kemoterápiás beteg kezelése 4 millió Ft-ot jelent a gyógyszeriparnak és a hozzá kapcsolódó vegyipar számára. Érdeke ennek a kartellnak szerintetek, hogy a rákot megszüntesse és saját halálos ítéletét írja alá?

Hiszen minden páciens egy fogyasztó és ez egy piac számukra ! Semmi több.
Nekünk és nektek, másodlagos információs-vonalnak óriási szerepünk van ezen tudás terjesztésében, hiszen nem véletlen, hogy ilyen témájú beszélgetések, témák, filmek, akár ismeretterjesztő szinten is ki vannak tiltva a Rotschild-Rockefeller tulajdonú világmédiából !


A tudomány fehérgalléros bűnözői from amitakartok on Vimeo.




Forrás: vilaghelyzete.blogspot.com
Egely György anyagai megtekinthetőek: Írások: http://scribd.com/egelygyorgy
Videók: http://vimeo.com/egely