A Földalatti Városok Titkai, 4. rész - SHARULA DUX

Sharula Dux Telos Hercegnője, Ra és Rana Mu lánya, aki itt él a felszínen közöttünk. 

ASZTRÁL PROJEKCIÓ 

TINÉDZSER CSOPORT 

HALHATATLANSÁG 

HIVATÁSOK ÉS BARTER RENDSZER 

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 

HÁZASSÁG 

Ebben a játékban, a játékon keresztül tanulnak, játszva tanulnak meg fogalmakat, a gyerekek teljes mértékben oly módon engedik kifejezni önmagukat, ahogyan az elfogadható. Oly sokszor a gyerekek csak azért zsonganak, hogy kifejezzék önmagukat, és vagy van egy csomó gondjuk mert nincs sok lehetőségük az önkifejezésre, vagy azok a lehetőségek, melyeket megadtak nekik, olyan dolgokat tartalmaznak, mint az erőszak. A másik lehetőség tudod, hogy egy csoport gyereket beraknak a hátsó udvarba, hogy "Rambo-t" játszanak, majd azok egyenesen a házba kerülnek, és elkezdenek összetörni dolgokat, és a szülők azon töprengenek, hogy mi a hiba a gyerekeikkel. De egy olyan eljárásban, mely megengedi kifejezni önmagukat, kiadják az extra energiáikat, ugyanakkor tanulnak is, akkor azt mondhatjuk, hogy a gyerekek boldogabbak lesznek, a szülők is boldogabbak lesznek, és mindenki boldogabb lesz emiatt.

Ugyanez van a spirituális alapfogalmakkal, ugyanis a gyerekeket öt éves koruktól asztrál projekcióra tanítják. Azok számára, akik nem ismerik ezt, mindez azt jelenti, hogy van egy olyan részed, egy nagyon tudatos részed, mely képes elhagyni a testet egy rövid időre tudatosan. Amikor ez a rész, vagy mondhatnánk az asztráltest projektálódik, akkor a lélek utazik, ami sokkal fejlettebb és távolabb tudsz vele menni, és azt is megtanítják a gyereknek, hogy az Akashát meg tudja látogatni, megtanítják nekik, hogy különböző helyekre el tudjanak látogatni a bolygón. Ez úgyszintén egy lehetőséget teremt a gyerek számára, hogy felfedezze és megértse önmagát. A gyerekeknek nem kell keresztülmenniük azon a perióduson, hogy mindig mások szavait kelljen elfogadniuk. Ők képesek kilépni és asztrálisan tekinteni önmagukra. Képesek kilépni és maguk képesek megtekinteni az éterikus feljegyzéseket. Csomóan képesek tudatosan bejutni az éterikus pihenőhelyekre és megtanulni kifejezni magukat. Sokan képesek más földalatti városokba eljutni, vagy felszíni városokban időzni, mindezt éterikus utazásokon, asztrális utazásokon keresztül.

Amint mondtam, alapjában véve egy gyerek képes maga megtanulni annak igazságát, ahogyan a világ valóban működik, az igazságokat arról, ami valójában történik a bolygón. Ezáltal ők soha sem... áldozatok. Nem lehet félrevezetni őket. Nem tudnak nekik olyat mondani valamiről, hogy az a helyes, amikor azt a kozmoszban semmi sem támasztja alá. Mindig el tudnak menni és maguk tudják átérezni annak helyességét. Így végződik az olyan emberi társadalommal, akiket nem hagynak állandó sötétségben, és ti alapvetően nem vagytok képesek átverni őket, mivel már látták mi van odakint. Ők ismerik mi a valóság és mi az ami nem. Ismerik az emberi lények képességeit. Ismerik például azt is, hogy a felemelkedés valós. Ismerik például a létezést más bolygókon. Értik, hogy az éter hogyan működik. Ők már láttak fizikai angyalokat. Így mindezek a dolgok, amiket oly sok ember hittel él meg, azt mondom mi is fejlesztjük hitünket, a hitet, hogy elsajátítsuk önmagunkat, a hitet, hogy a láthatatlanban élve láthatónak hívjuk azt, míg az láthatóvá nem válik. Más szóval képesek vagyunk belülről kifelé manifesztálni. És nincs több zűrzavar, mint amikor az emberek elérik azt a kort, a tinédzser éveket, ami elég nehéz volt mindenki számára. A tinédzser évek alatt Telosban, amikor a gyerekek betöltik a 12-t, azonnal csatlakoznak egy úgynevezett Csoporthoz.

Az összes gyerekcsoport 12 -18,19 éves kor között együtt töltik idejüket, de legtöbb idejüket a saját csoportjukkal töltik, hogy kidolgozzák az összes olyan problémát, ami a korosztályukban történik, amire mindig felfigyelnek tizenévesen attól függetlenül, hogy éppen milyen társadalomban vannak. Igen, még nekünk is vannak tinédzserkori problémáink, de nem tehetünk róla, csak megtörténik. Az érzelmi és a mentális test fejlődik. Egy gyerek teste tele van hormonokkal, melyek instabilitást teremtenek az érzelmi birodalmakban. A mentális test erősebben növekszik, és ez zavart okoz az érzelmi testben.

Ezek a kis fizikai, pszichológiai, és spirituális elemek hozzák létre a gyermekkor és a felnőttkor közötti fázisokat. De mi megtanultuk ennek a rejtett szándékát. Alapjában véve mi a tinédzser éveket az átmeneti elmezavar éveinek nevezzük, és a gyerekek nem érzik bűnösnek magukat és nem akarnak elrohanni és torkaszakadtából ordítani, vagy valami olyasmit csinálni, amit nem kellene megtenniük. Mi ezt elfogadjuk az átmeneti elmezavar éveiként. A csoportjaikban a frusztrációikat dolgozzák ki. Megtapasztalják az élet elemeit a csoportjukon belül. Elég gyakran lemennek az alacsonyabb barlangokba, és napokig csak futnak. Az összes olyan dolog amihez hozzá tudnak jutni, ami annyira nyugtalanítja őket, hacsak az nem egy szervezett alapon van, egy szervezetlen alapba kell kerülnie a szervezetén belül ahhoz, hogy azt érezzék, hogy igazán ki szabad fejezni önmagukat, hogy a frusztráció felneveljen, lefoglaljon és aztán odébb álljon.

Ezen a ponton minden gyerek, attól függetlenül, hogy milyen jók a szüleik, vagy milyen jó a neveltetésük, keresztül fog menni a lázadási időszakon. Az összes gyerek keresztül fog menni a nem akarom meghallgatni, amit az öregebb emberek mondanak időszakon. De azáltal, hogy meg van nekik engedve, hogy kidolgozzák ezt önmagukon belül, és más gyerekekkel együtt jussanak keresztül ugyanazon a folyamaton, képesek lesznek megérteni, hogy azok nem teszik őket rossz személlyé, a rajtuk keresztülhaladó kontrollálatlan érzések nem teszik őket rosszá, épphogy normálissá teszik őket, és nagyban könnyítenek a gyerekeken és a szülőkön is.

Minden csoporthoz egy pap és egy papnő van kijelölve, akik mentorokként tevékenykednek, nem ítélkeznek és nem úgy tesznek mint a szülők, hanem egyszerűen megkérik a kölyköket, hogy üljenek le és beszéljenek arról, hogy mi az ami zaklatja őket, leültetik őket és eljátszatják frusztrációikat játékok formájában, olyan programok formájában, melyeket a holografikus színházakba helyeztek, zene formájában, atlétika formájában, vagy akár úgy, hogy lemennek a tengeri alagutakba és csak futnak három napon át, mint az őrültek. Mindenkinek szüksége van erre. De amikor ez egy olyan módon folyik, hogy nincs ítélkezés, nincs megbélyegzés, akkor a gyerekek azt teszik, hogy amikor keresztüljutnak ezen, és normálisan visszatérnek, nem lesz szükségük arra a sok támaszra, melyekhez az érzelmes felnőttek sokasága fordul.

Sok felnőtt, akik nem foglalkoztak a gyermekkorukban vagy a tinédzserkorukban felmerült frusztrációikkal, később drogokhoz fordulnak, később helytelen viselkedési formákhoz folyamodnak, felelőtlenséghez folyamodnak, vagy talán a sokkal rombolóbb "Én nem vagyok elég jó,"-hoz, depresszióhoz, félelemhez, és képtelenek lesznek létrehozni bármit az életükből, mert nem éreznek kedvet, úgy érzik nem éri meg, és hogy ők nem tudnak semmit helyesen csinálni. De egy olyan rendszer létrehozása által, ahol ezen energiák közül mindegyikkel foglalkoznak, a felnőttek sokkal biztonságosabb érzést szereznek önmagukról és a tinédzserkori éveikről.

És a második ok erre egy olyan társadalomban, mint Telos és más földalatti városok, hogy az emberek alapból annyit időt élnek, amennyit választanak. Nektek is meg kell értenetek, hogy az embereitek több ezer éven át élhetnének, de ti nem engedhetitek meg azt, hogy olyan felnőttjeitek több ezer évesek legyenek, akik felelőtlenül cselekednek, akik káros játékokat játszanak, akik rálökik másokra az akaratukat, és az összes kis dolog azért történik, mert egyszerűen nem foglalkoztak fiatal korukban a gyermekben zajló energiákkal.

Hogy mi juttat minket ahhoz az egyik jelentős gondolathoz a saját oktatásunkban, amit látni kívánunk megtörténni, és ami eltávolítja az öregedés és a halál gondolatformáit. Az emberi lényektől nem akarták azt, hogy megöregedjenek, vagy meghaljanak. Még akik a genetika területén dolgoznak, azok is megértik, hogy egy személy igazából soha sem öregebb hét évesnél, mivel az egész testük hét évente az összes sejtet megváltoztatja. Sok-sok orvos, akik az öregedéssel foglalkoznak, el fogja ismerni, hogy össze vannak zavarodva azzal kapcsolatban, hogy az emberek miért öregednek, amikor az emberi test soha sem öreg. Ez azt veti fel, hogy túl kell mennünk a fizikai szinten a hit irányába, hogy megtaláljuk a választ az öregedésre és a halálra.

Telosban az emberek nem hisznek abban, hogy öregek lesznek és meg fognak halni. Egyszerűen nem hisznek benne. Az emberek egyszerűen tudják, hogy élni fognak, amíg úgy döntenek, míg bármelyikük úgy nem dönt, hogy leteszi a testét, ha úgy érzik, hogy még mindig vannak elvégzendő leckéik és újra inkarnálódnak, vagy a felemelkedés ösvényét választják. Vagy ezt, vagy azt. Néhány ember így dönt 600 évesen, néhányan 300 évesen, mások várnak 5.000 vagy 10.000 évig, bárhogyan is, de ez egy olyan választás, amit - mivel az emberi lényeket úgy tervezték meg, hogy ezt megtehessék - képesek is megtenni.

Ez az egyik legfontosabb eleme a mi kultúránknak, melynek látni akarjuk a közzétételét. Az emberi lények, ahogyan az most van, éppen hogy csak elkezdenek elegendő tapasztalatot szerezni, hogy valóban kezdjenek valamit az életükkel, és máris túl öregek lettek ahhoz, hogy tegyenek vele bármit is. Ha azokat a gondolatokat kiölik, akkor az emberek realizálják, hogy a fiatalság nem az elmúlt tíz vagy húsz évből áll, hanem száz, vagy ezer évig is tart, bármelyiket is választják. Ez kiküszöböli az életben tanúsított káros viselkedések többségét. Sok ember azt érzi, hogy "Csak egyszer élek. Csak egy rövid ideig vagyok fiatal, úgyhogy most nagy pusztítást is végezhetek.". Ha ők azt realizálják, hogy azt választották, hogy száz vagy ezer évig maradnak fiatalok, az efajta viselkedés feleslegessé válik, és az emberek igazán elkezdenek növekedni és ragaszkodni a növekedésükhöz. És biológiailag mi egyáltalán nem különbözünk a felszínen lévő emberektől. Indiai gyerekek vagyunk, akik megmaradtak a Shasta-hegyen - néhány ezer évvel ezelőtt. Ők még mindig velünk élnek. Ők nem öregedtek meg. Ők nem haltak meg, mivel azzal a gondolatformával emelkedtek fel, hogy ők nem fognak. Egy gondolat az, mely életet, vagy életnélküliséget, öregedést, vagy fiatalodást teremt. Túl kell jutni a gondolatokon, a hit az, a hit az ami történni fog.

Mi hozza el számunkra a személyes szaktudást a témában. Én több, mint 260 éves vagyok. Valójában majdnem 268. És egy élő 268 éves, aki nem különbözik például egy 30 éves bölcs lénytől. Ahogyan neked is volt időd egy teljes csokor tapasztalatot összegyűjteni, melyeket most fel tudsz használni. A szüleim nyilvánvalóan sokkal öregebbek. Vannak olyan emberek is Telosban, akik 30.000 évesek, olyan emberek, akik látták Lemúria/Atlantisz lerombolását, olyan emberek, akik látták az Atlantiszi-Lemúriai háborúkat.

Mi juttat minket egy személy életének következő stádiumába, miután keresztülment a tinédzser éveken és készen áll elkezdeni a társadalom közreműködő tagjává válni, hogyan dönti el, hogy mit fog csinálni? Nekünk egy nem-pénzügyi alapú kereskedelmünk van Telosban. Ahogy egy személy felnő, alaposan átnézi, eldönti, felbecsüli saját adottságait. Ezután döntik el, hogy mit akarnak csinálni, és hogy mi az a pálya amit általában keres. Általában ők állítják be a saját idejüket. És amióta minden barter alapon folyik, nagyon megértjük, hogy ha nem veszed ki a részed a cserében, akkor az másokat sért, nem csak téged.

Mit jelent az, hogy mi egy olyan alapra vagyunk építve, hogy a kormány birtokol mindent, de a kormány nem felelős semminek az irányításában. A kormány egésze felelős, hogy biztosítsa például, hogy az étel a hydroponikus kertekből az elosztó egységekbe kerüljön, a ruházat is az elosztó egységekbe kerüljön, így a bútor is, és az összes dolog, amire szüksége van az embereknek az élethez, és hogy jól éljenek. Érted, csak akkor élsz, ha jól élsz. És amikor szükséged van valamire, egyszerűen odamész az elosztó központba és felveszed azt. Ha új ruhára van szükséged, akkor elmész új ruháért. Ha ételre van szükséged, akkor elmész ételért. Ha bútorzatra van szükséged, akkor elmész bútorért. Ha könyvre van szükséged, akkor könyvért mész.

Mint mondtam, mindenki a saját idejét állítja be. Valaki, aki a a kertészkedéshez vonzódik, a hydroponikus kertészek közül ő lesz az egyik. Annyit dolgoznak az idejükből, amennyit kívánnak. Hát valójában van egy félhomályos és van egy fényes időszakunk. Ez alatt azt értem, hogy felfedeztük, hogy az emberek ciklusokban jobban dolgoznak, mint egy állandóságban. Így ugyanabban az időben, amikor a nap lemegy a felszínen, szűrők csúsznak a világító rendszerünk elülső része fölé, miközben azok elhalványítják azt, és úgy elhalványul, mint ahogyan szürkületben van. Amikor a nap emelkedne, a szűrők lassan elkezdenek visszacsúszni, így engedik, hogy egyre fényesebb és fényesebb legyen. Amikor először Telosba költöztünk, kísérleteztünk azzal, hogy egész idő alatt fényesen hagyjuk, és megint ahogyan mondtam, úgy találtuk, hogy az emberi funkciók ciklusokban jobbak.

Néhány ember aludni akkor szeret amikor félhomály van, dolgozni pedig amikor fényesség van. Más emberek mint az éjjeli baglyok, jobban szeretnek dolgozni, vagy játszani amikor félhomály van, és aludni pedig amikor fényesség van. De mindenkinek megengedik, hogy oly módon funkcionáljon, ami a legkényelmesebb számára. Mindenki beállítja a saját idejét és egyszerűen informálja mondhatnánk a művezetőjét annak a munkának, amit végez, hogy milyen órákban végzi a munkát a következő néhány napos periódus során. És mindenki alapjában véve annyit dolgozik, amennyit kíván, aztán megy és azt csinál, amit csak akar. De érthető, hogy mivel olyan társadalmunk van, hogy ha túl lusta vagy dolgozni menni a hydroponikus kertekbe, vagy ami a munkád, akkor lehet, hogy valakinek nem lesz elég étele. Vagy ha nincs kedved ruhát tervezni, vagy ruhát, bútort létrehozni, és nem csinálsz más megállapodást valaki mással, ami kiteszi az időd laza részét, akkor valaki más a városban talán nélkülözni fog valamit.

Hát érthető, hogy a módszer, felelőssé tette az embereket azzal kapcsolatban, hogy milyen órákban dolgoznak. Megértve azt, hogy olyan igaz szolgálatot végeznek, amit valaki értékelni fog. Az egyetlen dolog, amit nem úgy cserélünk, hogy betesszük az elosztó központokba, az olyan dolgok, mint a művészi formák, műtárgyak, a masszírozás és ilyenek. Ezt mi egy úgynevezett barter alapon csináljuk. Azok, akiknek a fő tehetségük például a művészet, rajzolás, fazekasság, faragás, masszázs. Ezen különböző kis dolgok közül mind nem részei az egésznek, nem része annak, amit szükségleteknek mondhatnánk, hanem ezek a szükségletek a lélek számára vannak. Mint mondtam, ezek az elosztó központokban barter készlet alapon folynak. Más szavakkal, besétálsz és meglátsz egy olyan szobrot, amit valaki létrehozott és azt igazán akarod, és ezért cserébe hajlandó vagy adni tíz masszázst mivel te nagyon jó vagy a masszázsban. Vagy hajlandó vagy eljönni és énekelni.

A barter készlet keresztülmegy egy számítógépen, és talán annak a személynek, aki a szobrot készítette nincs szüksége masszázsra, de egy másik személynek igen, aki behozott egy festményt, amit az a személy akar, aki a szobrot készítette, az akar masszázst. A barterkészlet folyamatosan váltakozik és kanyarog, hogy mindenkinek a szükségletei találkozzanak. Így mindenki el tud jönni és ki tudja cserélni az energiákat különböző formákban, és tudja fogadni azt, mondhatnánk a kis kényeztető dolgokat az életben. Ebben a rendszerben az emberek szintén saját maguk állítják be az idejüket, ami nincs úgy kőbe vésve, hogy senkinek se legyen szabadsága jönni-menni akarata szerint, az emberek igazán úgy állítják fel az életüket, hogy a legjobb munkát, játékot, pihenést, meditációt, spirituális törekvéseket valósítsák meg, hogy minden találkozzon és ne valami más kárára, megértve hogy a spirituális időtöltés épp olyan fontos, mint a munkaidő.

Mi vezethet minket oda, ami problémát jelenthet. Mi van azokkal a munkákkal, amiket senki sem akar megcsinálni amióta mindenki maga választja meg az állását, miközben gyűlik a hulladék és dematerizálni kell azt, gyomlálni a hydroponikus kerteket, stb., stb.? Ez az alá tartozik, amit mi közösségi szolgálatnak hívunk és mindenki végzi. Mindenki a városban egy bizonyos mennyiségű időt tölt havonta közösségi szolgálatban. Ez azt jelenti, hogy ezek a munkák nagyon jók, mert amióta mindenki csinálja, senkinek sem kell sokat tennie. Senkinek sem kell teljes munkaidőt végeznie, amit senki sem szeret és ezért neheztelnie kellene.

Ehelyett, ha mindenki bizonyos mennyiségű közösségi szolgálatot végez, az azt jelenti, hogy neked talán csak négy óra közösségi szolgálatot kell töltened egy hónapban. És amióta ez egy olyan projekté vált, amit egy hónapban csak egyszer csinálsz, tényleg mókássá válik. És amikor az emberek csoportokban vannak a közösségi szolgálaton, és énekelni és játszani kezdenek, akkor jól érzik magukat. De ez valami olyan, amiből ráadásul senki sem próbál kimaradni. Lehetsz közösségi szolgálatban, igazán jó nekilátni, őszintén tenni, kiválasztani a lenti állatoktól a természeti területek közül valamelyiket, ahol az kezd igazán leromlani.

Nálatok pl. az elefánt ürülékének a lapátolása esetleg valakit sérthet. De nálunk ha egy személy a hydroponikus kertekben tisztességgel dolgozik, például valaki a Tizenkettek Tanácsából, az egy olyan dolog, ami nem sértő, hanem inkább mókássá válik, és ez egy olyan valami, amit az emberek igazán éreznek, hogy nincs jobb és nincs kevesebb annál a munka szituációnál, hogy egy farmer, vagy valaki más aki a hydroponikus kertekben dolgozik nem kevesebb annál, aki a Tizenkettek Tanácsában van. Mindketten csak különböző munkát végeznek, de mindkét munka egyformán fontos egy város megfelelő működéséhez. Ezért az emberek azt érzik, hogy elég jók. És ahogy azt mondtam, az olyan dolgok, mint a közösségi szolgálat, összehozza a különböző szolgálati szinteket és egy igaz bajtársiasságot teremt.

Talán az egyik sokkal érdekesebb aspektus a személyes kapcsolatainkba megy bele. Telosban nekünk két házassági formánk van. Van egy jegyházasságunk és egy szent házasságunk. Egy jegyházasság akkor van, amikor két lény eldönti, hogy kaptak egymástól valamit, amit teljesebben fel akarnak fedezni. Akkor egy pap, vagy egy papnő előtt, és a baráti társaságuk előtt elkötelezik magukat egy jegyházasságra, ami azt jelenti, hogy azt mondják, hogy "Kaptunk egymástól valamit, ráébredtünk, hogy igazán törődünk egymással, és látni szeretnénk, hogy ez hová vezet." Így valójában ez egy házassági forma, mivel van egy elkötelezettségük addig, ameddig azt választják, hogy a jegyházasság tartson. És ha úgy döntenek, "Ó, ez csak egy múló dolog volt, vagy nem olyan valami ami működik," egyszerűen megint a pap, vagy papnő elé állnak és egyszerűen elmagyarázzák, hogy nem működött, és nincs megpecsételve. Néhány ember rögtön akár másik jegyházasságba is léphet. Ami úgyszintén nincs megpecsételve.

Egy dolgot viszont nem lehet megtenni egy jegyházasságban, hogy legyenek gyermekeitek! Ez a szent házasság számára van fenntartva! Nálatok a házasság az, amikor eldöntöttétek, hogy "Rendben, nekünk van valamink." És akkor van egy nagy házasságotok, gyakran egy szép esküvő. Itt viszont minden jegyházasságotokat feloldják, és egy szent házasságba mentek, ahol engedélyezve van, hogy legyenek gyermekeitek. A gyerekek olyanok, amire az embernek felkészültnek kell lenni, és komoly felelősséget szükséges vállalni. Néhány ember nálunk olykor 2-300 évig is jegyházasságban él, mielőtt felveszi a szent házasságot. Mások a lélektársával vagy az ikerlángjával talán már szent házasságra lép két hónappal a jegyházasságuk után. Ez különböző lehet, de megint csak mindig választás dolga. Ez mindig az egymás iránti tisztelet megléte.