A Magdolna-mosodák áldozatai

1922-1996 között egyes becslések szerint legalább 10 000, más hivatalos adatok alapján 30 000 nőt és leányt fogtak kényszermunkára embertelen körülmények közepette egyes Írországban működő apácarendek az úgynevezett Magdolna-mosodákban. A közvélemény és a hivatalos szervek már 1993 óta tudnak a tényekről, de kormányzati szinten sokáig nem akartak foglalkozni érdemben az üggyel.

Már sok évvel ezelőtt nagyvilágra került az egyház által működtetett Magdolna-mosodák szennyese, de tapasztalataim szerint sokan még nem hallottak róla Magyarországon.
Az ír miniszterelnök, Enda Kennya, a minap nemzeti szégyenként értékelte, ami a 20. században a katolikus Írországban a Magdolna-mosodákban történt, továbbá az állam és a polgárok nevében bocsánatot kért az ír parlamentben a szörnyű és megalázó esetekért.
A társadalom passzivitása valószínűleg – mint arra a kutatások is rámutattak – a vallási normák szigorú betartására vezethető vissza, ami mutatja, hogy az egyház milyen hallatlanul erős bástyákkal rendelkezett a szigetországban. Az állam pedig asszisztált és hozzájárult ahhoz, hogy a „bűnbe” esett nőket ily módon hurcolják meg.

A Magdolna-mosodák olyan magánkézben lévő vállalkozások voltak, amelyeket az egyház működtetett. Ide elsősorban azok a leányanyák és fiatal nők kerültek, akiknek házasságon kívül született gyermekük. A korabeli katolikus vallás erkölcsi megítélése szerint ugyanis csakis szigorú keretek között volt szabad szexuális együttlétet folytatni a házastárssal. Ha valaki megszegte ezt az erkölcsi direktívát, illetve ha „törvénytelen” gyermeket hozott a világra, annak a legsúlyosabb retorziókra kellett számítania: mind a család, mind a társadalom kiközösítette, kitaszította és megbélyegezte az ilyen nőket. Innen nézve érthető, hogy miért a bibliai Mária Magdolnáról kapták nevüket a mosodák.
Merthogy ezeket a nőket olyan Magdolna-mosodákba küldték, ahol heti hét napban szinte vagy teljesen ingyen dolgoztatták őket. Az egyik forrás szerint négy vallási közösség működtette őket: az Irgalmas Nővérek, a Kegyes Nővérek, a Jó Pásztor Nővérek és a Miasszonyunk Kegyelme Nővérek.

Nem mellesleg ezek a nők nem egyszerűen embertelen körülmények között zajló kényszermunkára lettek fogva, hanem sokszor mentális, pszichikai és fizikai (szexuális) bántalmazásnak voltak kitéve. Voltak nők, akik soha nem jutottak ki e zárdák falai közül, míg a túlélőknek a mai napig gyógyíthatatlan lelki sebeik vannak.
1993-ban tudódott ki, vagy inkább robbant ki a Magdolnás nők ügye, amikor egy dublini egyházi rend eladta egyik ingatlanát egy beruházónak. A helyszínen korábban Magdolna-mosodát működtettek, és az új tulajdonosok 155 nő holttestét találták meg jelöletlen sírokban. A tetemeket exhumálták, s a borzalmas sztorit felkapta a média.

A Magdolna-mosodákkal kapcsolatos botrány következő, nagyobb hulláma 2002-ben érkezett, amikor Peter Mullan filmje, A Magdolna nővérek már felkeltette a nemzetközi orgánumok és fórumok érdeklődést is, így egyre inkább erősödött a nyomás az ír kormányon és természetesen az egyházon is.

A túlélők ügyvédei nem sok sikerrel jártak Írországban. Többek között azért nem értek el érdemi eredményt, mert az ír hatóságok mosták kezeiket. Tudniillik, arra hivatkozott, hogy a Magdolna-mosodák azért esnek kívül a hatáskörükön, mert magánvállalkozások voltak. Később azonban bizonyítékokkal támasztották alá, hogy az ír bíróságok a kisebb bűncselekményekért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nők egy részét a mosodákba küldték, amelyek ily módon párhuzamos büntetés-végrehajtási intézetként működtek. Szintén dokumentált, hogy az állam szerződéseket kötött az apácákkal a mosodai munkák kapcsán.

A Magdolnások jogi képviselői végül az ENSZ-hez fordultak, hiszen azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az emberi jogok ilyen mérvű eltiprását és a felelősség elkendőzését meg lehet úszni. Nemzetközi konvenció szól arról, hogy nem lehet, pontosabban tilos kínzásokat végezni. Ne feledjük, a Magdolna-mosodákban évtizedeken keresztül kegyetlenül bántalmaztak és dolgoztattak olyan nőket, akiknek a legnagyobb bűnük az volt, hogy egy vallási dogmának nem feleltek meg, illetve nem tettek eleget. (Felvetődik a kérdés, miszerint egy megerőszakolt nő például hogyan tudott volna megfelelni egy ilyen előírásnak?) Kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha az inkvizíció kifinomultabb köntösben, de újra megjelent volna a színen.
2001-ben végül elismerte az ír kormány, hogy a Magdolnás nőket bántalmazták a mosodákban. De ez még édes kevés volt a rehabilitálásukhoz. Az ügyvédek azon fáradoztak az elmúlt több mint egy évtizedben, hogy tisztességes kártérítést követeljenek a Magdolnás nőknek.
2013-ban végre elkészült az a jelentés, amely megállapította az állam felelősségét részint a mosodák működtetésében, részint a nők kizsákmányolásában.
Bejelentették, hogy az állam kártérítést fog fizetni a túlélőknek, akik javarésze már túl van a hetvenen. Az ügyvédek fejenként 50 ezer eurót követelnek, valamint további 20 ezer eurót minden mosodában eltöltött évért.


Forrás: Boldog napot, Világ Helyzete